Koncertre csak teszttel – szigorú szabályok Galántán

Idén is elmarad a hagyományosA vásár
Galánta |

Csak a negatív teszttel bírók, vagy a koronavírus elleni vakcinával beoltottak vehetnek részt a Galántai Művelődési Központ rendezvényein Peter Paška polgármester rendelete alapján.

A rendelet első következményeként elmarad Richard Müller szombatra tervezett koncertje. Peter Kolek, a vmk igazgatója lapunknak elmondta, hogy a múlt héten kaptak levelet a polgármestertől, amelyben azt írja, hogy csak azok vehetnek részt a rendezvényeken, akik be vannak oltva a covid-19 okozta megbetegedés ellen, vagy érvényes negatív tesztet tudnak felmutatni a belépéskor. Kolek a regionális közegészségügyi hivataltól is iránymutatást kért a kérdésben.

„Azt írták, hogy a kulturális rendezvényeken nincs szükség ilyen igazolások felmutatására.

A polgármester korábban azt állította, hogy a rendezvényeinken nem tartottuk be a járvány elleni intézkedéseket. Ezt igazgatóként én magam is cáfoltam. Most azzal érvelt, hogy ha nem tartják be a járványügyi intézkedéseket, akkor igazolást kell kérni a közönségtől” - magyarázta Peter Kolek, aki a közösségi portálon is tájékoztatott a polgármester döntéséről. Peter Paška azt mondta, hogy az érvényes rendeletek és törvények szerint járt el.

„Olyan rendezvényekre, ahol a résztvevők egy tömegbe gyűlve táncolnak, énekelnek, kiabálnak, csak beoltva, vagy érvényes teszttel mehetnek be” - szögezte le a polgármester.

 

A covid-automata szerint a Galántai járás jelenleg zöld, vagyis megfigyelési fázisban van. A tömegrendezvények legfeljebb 75%-os ülő- és 50%-os álló kapacitással engedélyezettek, a szabályozásban azt is hozzáteszik, hogy ez beltéren legfeljebb ötszáz, szabadtéren ezer főt jelenthet. A maszkviselés továbbra is kötelező, és nyilvántartást kell vezetni a résztvevőkről. Az automatában azonban nem említik azt a feltételt, hogy csak oltottak, vagy negatív teszttel rendelkezők mehetnének a rendezvényekre.

A polgármester definícióját a kulturális covid-automatában találjuk meg, a tevékenységek besorolása szerint ugyanis nagyon kockázatosnak számít, ha valahol nem lehet távolságot tartani, nincs maszk az embereken, akik énekelnek, táncolnak, kiabálnak, a nem kijelölt helyeken fogyasztanak frissítőt, gyülekeznek a rendezvény előtt, vagy után és az esemény legalább 8 órán át tart. Ha a felsoroltak közöl kettő egy időben érvényesül, akkor a megfigyelés alatt lévő járásokban is csak a teszteltek, vagy oltottak vehetnek részt a tömegrendezvényeken.

Elképzelhető, hogy nem Richard Müller hétvégére várt koncertje lesz az egyetlen, ami kimarad a nyári programkínálatból, a bejelentés miatt ugyanis leállt az elővételes jegyek értékesítése. Kolek szerint ez az intézmény költségvetésére is hatással van. Az igazgató elmondta, hogy Paška a személyi pótlékát is megvonta.

„Egyelőre nem tudom, hogy ellenőrizzük majd a rendelkezés betartását, de nincs más választásunk” - fogalmazott Kolek.

Tegnap kezdődött a Kultúra összeköt című rendezvénysorozat a kastélyparkban. Takáč Zsolt önkormányzati képviselő, a kastélyban kialakított vendéglő üzemeltetője videóüzenetében kifejtette, hogy nem akarja és nem is jogosult arra, hogy ellenőrizzék a programra érkezők greenpass-át, helyette inkább ingyen maszkot kínálnak a standokon. Kérdéses, hogy a rendelkezés hogyan befolyásolja majd a város kulturális életét, a hagyományos vásár idén is elmarad.

A Galántai járásban az elmúlt napokban nem regisztráltak fertőzöttet, az 50 évnél időseb lakosok 61 százaléka már megkapta a koronavírus elleni védőoltást. Paška azonban arra figyelmeztet, hogy ha nem tartják be a rendelkezéseket, akkor újra a tavaszihoz hasonló helyzet alakulhat ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?