Koncert Ukrajnáért ma Érsekújvárban

Képarchívum
Érsekújvár |

Szolidaritás egy másik nemzetért elnevezéssel ma 15 órától jótékonysági koncertet és gyűjtést rendeznek a járási székhely amfiteátrumában.

Érsekújvár Önkormányzata és a Generation of love szervezet a kertmoziba várja mindazokat, akik együttérzésüket szeretnék kifejezni a háború sújtotta Ukrajnából menekülő több ezer kisgyerekes édesanyával és idős, beteg hozzátartozóikkal. A város önkormányzati honlapján közzétett felhívásban az áll, hogy az amfiteátrumban érsekújvári művészek lépnek fel ma délután, a koncert alatt három ponton gyűjtenek adományokat. A Szlovák Vöröskereszt sátrában egészségügyi eszközöket, sebfertőtlenítőt, kötszert, védőkesztyűket, glutén- és laktózmentes, valamint cukorbetegek számára alkalmas élelmiszereket, adhantak le az adakozók, továbbá arcvédő maszkokat, csecsemők gondozására alkalmas babaápoló szereket, higiéniai csomagokat nők számára. A Mapenzi sátrában tartós élelmiszereket, italokat, tisztálkodó szereket, babapelenkát, hajszárítót, törölközőt, ágyneműt vesznek át az adakozóktól. A Gyerekek a gyerekeknek sátorban játékokat várnak az önkéntesek. Ha a család legkisebb tagjai úgy döntenek, egy-két jó állapotban lévő játékukat az Ukrajnából menekülő, rendkívül nehéz helyzetben lévő gyereknek ajándékozzák, ezt megtehetik a mai jótékonysági rendezvényen.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?