Két útszakaszt újítanak fel a Galántai járásban

útfelújítás k

A Nagyszombati Megyei Önkormányzathoz (TTSK) tartozó útkezelő és –karbantartó vállalat (SÚC) két útszakaszt újít fel a Galántai járásban.

Az egyik felújítás a Nádszeg (Trstice) község belterületén lévő II/561-es utat, a másik pedig a nagygurabi (Veľký Grob) templomtól a Galántai és Szenci járás határáig vezető, III/1334-es útszakaszt érinti. Erről az útkezelő és -karbantartó vállalat tájékoztatott a weboldalán.

Nádszegen a 21,950 és 23,830-as kilométer közötti útszakaszról van szó, amely hat kisebb javításra szoruló szakaszra van bontva. Ezek hossza összesen 615 méter.

„A munkálatok ezen a szakaszon legkésőbb szeptember 14-ig fognak tartani”

– tájékoztatott a vállalat.

A nagygurabi út felújítása a 12,150 és a 13,070-es kilométer közötti útszakaszt érinti, melynek hossza 920 méter. Ehhez még egy 38 méter hosszú kereszteződés is tartozik. „A munkálatok befejezését szeptember 17-re tervezik” – tette hozzá a vállalat.

Mindkét felújított útszakasz esetében részleges útlezárásra kell számítani, ahol legalább egy sáv járható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?