Karanténban a diákok

Dunaszerdahely
Dunaszerdahely |

Két alapiskolai osztály karanténba került, a nyugdíjasklubot pedig bezárták a koronavírus miatt Dunaszerdahelyen. 

A Jilemnicky utcai Alapiskola egy hatodikos és egy kilencedikes diákja kapta el a Covid-19-fertőzést, azért az iskola két érintett osztályának tanulói, valamint az őket tanító pedagógusok karanténban vannak. Az iskola közösségi oldalán olvasható tájékoztatás szerint a hatodikosoknak máig, a kilencedikeseknek szombatig kötelező az elzárás. Az iskola vezetése hangsúlyozta, hogy a regionális közegészségügyi hivatal ajánlása szerint jártak el. Peter Gajdoš igazgató kifejtette, hogy a gyerekeknek az utolsó iskolalátogatástól számított tíz napig kell karanténban maradniuk. A hét elején új megelőző intézkedések léptek életbe a városban, a most foganatosított lépések elsődleges célja a nyugdíjasok védelme. A hónap elejétől bezárt a Városi Nyugdíjasklub és a nyugdíjasotthon étkezdéje is szünetel. A nyugdíjasotthonokban még szeptember végén felfüggesztették a látogatást.
A hétvégén a Dunaszerdahelyi járás is a vörös besorolású régiók közé került, ami azt jelenti, hogy kritikus a járványügyi helyzet a járásban, ahol tegnap öt fertőzöttet azonosítottak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?