Karambolozott egy mentőautó, majd a balesethez induló tűzoltók is

b

Két közlekedési baleset történt pénteken Turócszentmárton közelében.

Egy mentőautó összeütközött egy másik autóval Pribócon (Príbovce), majd a baleset helyszínére tartó tűzoltók is karamboloztak - tájékoztatott a közösségi hálón a zsolnai Kerületi Rendőr-főkapitányság. A két baleset során keletkezett anyagi kárt előzetesen több mint 50 ezer euróra becsülték.

Az első baleset reggel történt a Pribóc község kataszterében levő elsőrendű úton. Egy 43 éves sofőr egy Volkswagen személyautóval haladt Turócszentmárton felől Stubnyafürdő (Turčianske Teplice) irányába, amikor ismeretlen okból áttért a szemközti sávba és össze-ütközött a mentőautóval. „A Volkswagen két utasa és a mentőautóban szállított beteg könnyebben megsérült. Alkoholt egyik sofőr sem fogyasztott" - tette hozzá a rendőrség.

A tűzoltók egy szirénázó Iveco típusú járművel indultak a baleset helyszínére. Kostyán (Košťany nad Turcom) község kataszterében, az álló járművek kikerülése közben egy Škodával ütköztek, amelyet egy 29 éves sofőr vezetett. „Az ütközés miatt a tűzoltóautó lesodródott az úttestről és felborult. A balesetben nem sérült meg senki" - közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?