Karácsonyi ruhabörze a kultúrházban (KÉPEK)

A jótékonysági karácsonyi ruhabörzén 12 árus vett részt és összesen 160 eurót gyűjtöttek (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

Rendhagyó ruhabörzét szervezett a Manóház Nagymegyeren. Az eseménynek két aktualitása is volt: szerettek volna karácsony előtt még egy börzét szervezni, a bevétel teljes összegét pedig egy helyi beteg kislány gyógykezelésére ajánlották fel.

Hagyományosan évente két alkalommal rendeznek a Manóház önkéntesei ruhabörzét a városi kultúrházban, egyiket tavasszal, a másikat pedig ősszel. E két gardróbtakarítás jót tesz a ruhában bővelkedőknek és azoknak is, akik épp hiányt szenvednek belőlük. A jelenlegi magas árak mellett egyre több szülő dönt úgy, hogy gyermeke öltöztetését igyekszik másodkézből megoldani, ugyanis kifejezetten jó minőségű ruhákhoz juthatnak hozzá egy kis utánajárással. A legtöbb használtruha üzlet azonban csupán felnőtt méreteket árusít, a gyerekruhákból, ha van is néhány, tágabb választékot nem találni.

A gyerekruha mellett felnőtt méreteket, játékokat, könyveket is találtunk (A szerző felvétele)

Ezeken a ruhabörzéken, ha nem is kifogástalan, de jó állapotú ruhák, lábbelik voltak a kínálatban. Olyanok, amiket egy, vagy akár két gyerek is használt, de még mindig továbbadhatóak. Az árat viszont nem ez, hanem többnyire azt határozza meg, hogy az anyuka, vagy az apuka, aki a dolgokat árulja, mennyit szeretne kapni értük. A szervezők több éves tapasztalata azt mutatja, hogy nem érdemes 3 euró felett árulni az egyes nadrágokat, vagy felsőket, ugyanis 4 euróért és a fölött már kaphatunk a közeli a ruhaüzletekben új darabokat, mérettől függetlenül. A most szombaton megrendezett eseményen az ünnep miatt most kézművesek is részt vettek, valamint a gyerekruhák mellett felnőtt ruhák és több játék, használati tárgy, valamint cipő cserélt gazdát. A kézművesek horgolt plüssökkel, sapkákkal és hajpántokkal érkeztek és voltak olyan szülők, akik a ruhák mellett több újszerű játékot és könyveket is hoztak.

Első körben 15 árus jelentkezett, de végül páran visszamondták.

„A tavaszi és az őszi ruhabörzén telt házzal működünk, ami közel 20-21 árust jelent. Általában egy-egy asztallal számolunk, aminek a bérlete darabonként 6 euró”

– árulta el Kovács Anna, a rendezvény egyik szervezője, a Manóház önkéntese.

A szülők visszajelzése szerint főleg két asztal esetében mindenképpen érdemes eljönni egy ilyen börzére, ugyanis a megkímélt ruhák jó áron nagyon kelendőek. Ez azt jelenti, hogy egy megfelelő méretű babaruha akár 50 centért, vagy 1 euróért is megvásárolható, ahogy egy 146/152-es méretű felső, vagy melegítőnadrág is 2, illetve maximum 3 euróért. A mostani kínálat inkább tematikus volt, főleg téli ruhák érkeztek és volt karácsonyi mintás szett is, melyeket több vásárló keresett is.

„Az árusok közül többen is voltak, akik a jótékonyság miatt nem csak 6 eurót adtak egy asztalért, hanem beletettek egy 10-est, vagy többet”

– tette hozzá a szervező.

Az adományládában összesen 160 euró gyűlt össze (A szerző felvétele)

A Manóház önkéntesei az idei év utolsó, karácsonyi ruhabörzéjének teljes bevételét, összesen 160 eurót egy nagymegyeri beteg kislány szüleinek adományozták.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?