Június utolsó hétvégéjén ismét Jurtanapok

Toborzó 2022
ALSÓSZELI |

Két év kihagyás után újra megszervezik az Alsószeli Jurtanapok Kulturális Fesztivált és Szabadegyetemet. A szervezők most is számítanak az önkéntesek segítségére.

Az Alsószeli Jurtanapokat szervező Alszik - Alsószeli Szabadidő Klub és a mellette működő Zele törzs vezetősége péntek este tartotta az alsószeli kultúrházban a hagyományos Toborzót, amit rendhagyó módon most összekötöttek a Támogatói Esttel. A Toborzón az önkéntesek, akik segítsége nélkül nem lenne fesztivál, megtudják a feladatokat és fel is iratkozhatnak az alapján, hogy a háromnapos rendezvényen mikor, miben tudnak segíteni. A Támogatói Estet a rendezvény támogatóinak szervezik, hogy köszönetüket fejezzék ki a támogatásért. 

Lesznek újítások

Szabados Zsolt, az Alszik alelnöke a jelenlévők köszöntése után elmondta, örömmel tölti el, hogy két év kihagyás után újra megszervezhetik a fesztivált. Kiemelte, a XVI. Alsószeli Jurtanapokon is az eddig jól bevált alapelvet követik a fellépők kiválasztásakor, vagyis hogy népzenei, vagy népzenei alapokra helyezett produkciók legyenek. Francisti László, a klub elnöke kifejtette, sok minden megváltozott az elmúlt két évben, amikor nem volt fesztivál, egy azonban maradt, mégpedig a munka, amit el kell végezni. Új területekkel bővül a rendezvény helyszíne az idén, de most is az alsószeli Lapos lesz a Jurtanapok központi helyszíne. Elmondta, közben épül a Zele Ház (https://ujszo.com/regio/epitotabor-helyett-bontotabor), amelyhez támogatói téglajegyeket lehet vásárolni, illetve önkéntesként is lehet segíteni a munkát. Francisti Erzsébet az önkénteseknek a Toborzón ki is osztotta azokat az űrlapokat, amelyekre máris feliratkozhattak. Pénteken egy, szombaton és vasárnap két-két műszakban végzik majd a munkát. Elmondta, az ételt-italt kínáló sátrak új helyeken lesznek felállítva. Mindhárom napon lesz valamilyen gulyás szerű egytálétel, valamint kolbász, pecsenye, édes és sós lepények. A vezetőség úgy döntött, idén nem lesz a kínálatban alsószeli csikmák. 

Programok

A XVI. Alsószeli Jurtanapokon sok lesz a felvidéki szereplő. Pénteken a néptáncé lesz a főszerep, az Alsószeli Varsás Néptáncegyüttes és a Felsőszeli Mátyus Néptánccsoport, valamint a Bendő zenekar lép fel, az esti koncerten a Phoenix RT-t láthatja a közönség. Szombaton a Golddies, majd Palya Bea, vasárnap pedig a Gorlo Volka szerepel, valamint a Paradigma verséneklő együttes ad műsort. A fesztivál Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák koncertjével zárul. A hagyományos tűzugrást a Kuttyomfitty Társulat vezeti. A koncertek mellett lesz gyermekudvar, ahol kézműves foglalkozások, népi játékok, továbbá szalmavár, drámakuckó várja a gyerekeket. A jurtákban különféle történelmi és más tematikájú előadások, kiállítások, a gyógyító jurtában egyebek mellett masszázs várja a vendégeket, és nem marad el a lovasíjász-bemutató, az ünnepi felvonulás, a templomi koncert és a kirakodóvásár sem. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?