Jótékonysági gyűjtést szerveznek Pereden

Pered |

<p>A gútai gyermekotthon lakói számára szerveznek jótékonysági gyűjtést a vágsellyei járásbeli község fiataljai. A jövő hét folyamán a zárda épületébe várják az adakozókat, a település vendéglőiben adománygyűjtő dobozokat helyeztek ki.</p>

A szervezőktől megtudtuk, nem ez az első jótékonysági gyűjtés a faluban. „Korábban is szerveztünk gyűjtést. Néhány éve a jókai gyerekotthonnak gyűjtöttünk. Kinézünk egy-egy árvaházat, és megszervezzük a gyűjtést” – tájékoztatta lapunkat Darázs Enikő, az adománygyűjtés egyik szervezője. Elmondta, utoljára ruhákat és élelmiszert gyűjtöttek. „Akkor sok minden összegyűlt, az emberek kisbicikliket is hoztak. Egy egész furgonnyi adományt tudtunk átadni” – folytatta Darázs Enikő. Most a gútai gyermekotthonon szeretnének segíteni, élelmiszert és konyhai eszközöket gyűjtenek.  „Ruhákat nem kértünk. Megkérdeztük az árvaházat, és azt mondták, hogy folyamatban van a konyha felújítása, ezért konyhai eszközökre van szükségük. Például kések, tányérok, konyhagépek – a lényeg, hogy működőképes legyen” – tette hozzá a szervező. Az adományokat a zárda épületében veszik át, napközben tíz és öt óra között. Augusztus elejétől pénzt is gyűjtenek. A falu vendéglőiben kihelyezett dobozokba a hónap végéig várják az adományokat. Azt még nem tudják, mivel szállítják el az összegyűjtött ajándékokat, de a szervezők bíznak abban, hogy ez is megoldódik. „Jó érzés, amikor összefogunk és segítünk. Nemcsak beszélünk arról, hogy milyen rossz a helyzet, de teszünk is ellene valamit” – mondta Darázs Enikő. „Voltak nálam a fiatalok, és örömmel vettem tudomásul, hogy ilyenre készülnek. Jó, hogy vannak ilyen kezdeményezések a községünkben” – nyilatkozott Borsányi Gyula polgármester.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?