Izgő-mozgó gyerekek színházban

Farkasd-babaszínház
FARKASD |

A KL Színház Izeg-mozog! című előadását láthatták a legkisebbek a farkasdi kultúrházban szerda délelőtt. A babaszínház célja, hogy igényes művészi élményt nyújtson a csecsemőknek.

A Cseperedő program keretében valósult meg Farkasdon a KL Színház Izeg-mozog! című, 0-3 éves gyerekeknek szóló előadása, amelyen nemcsak falubeli, hanem a környék településein élő anyukák és apukák is részt vettek csemetéikkel. A helyi kultúrházban megszervezett színházi előadás egyike annak a több tucatnak, amelyek a Cseperedő programon keresztül jutnak el Szlovákia magyarlakta vidékének településeire. Berky Angelika, a program megalapítója, az előadások szervezője az Új Szónak elmondta, a rendezvénysorozat célja, hogy értéket közvetítsen a szülők és a gyerekek felé.

„Az első színházi élmény az, amikor a pici baba már az édesanyja, édesapja öléből nézheti ezeket az előadásokat. Hasonló babaszínházi előadásokat korábban is szerveztünk már, de még mindig viszonylag új műfajnak számít Szlovákiában, ezért magyarországi előadókat szoktunk megszólítani. Azért tartjuk fontosnak ennek a felvállalását, mert tapasztaljuk, hogy a gyerek később is azt szereti, amit már ismer. Az előadások alatt a gyerekek arcát szoktam figyelni. Most is csodálatos volt, hogy a féléves babák végig tudják nézni, és hogy ilyen művészettel, élő előadással találkoznak, amely leköti őket”

– fogalmazott az előadás után hozzátéve, hogy örömmel tölti el, milyen sokan eljöttek.

A KL Színház alapító tagjától, Markó-Valentyik Annától megtudtuk, a társulat minden tagja azért dolgozik, hogy minőségi előadásokat készítsenek minden korhatárnak, a csecsemőktől a felnőttekig. Elmondta, a babáknak szóló előadásokban az egyik kihívás az, hogy fenn kell tartani a figyelmet.

„Nagyon vegyes korosztály jött ma össze, a félévestől a kis ovisig mindenféle gyerek volt a nézők között, de szerencsére nagyon koncentráltan együtt voltak, nem volt olyan, hogy ne tudta volna követni az egészen pici és nem unta el magát a nagy sem. Egy-egy gyereknél mindig előfordul ilyesmi, de a dominó-effektust kell tudni elkerülni, tehát, hogy ne kezdjenek például csoportos sírásba vagy futkosásba a gyerekek. Az előadónak okosan kell lavíroznia és az adott keretekhez mérten reagálni a váratlan helyzetekre. Az én előadásom úgy kezdődik, hogy nem látják az arcomat, a szemem további egy-két percig csukva van. Ma egy gyerek elkezdett sírni, a visszhangos teremben ez felerősödött. Ilyenkor nagyon könnyen elindul a dominó-effektus, ezért hamarabb megmutattam az arcomat, de a szememet nem nyitottam ki, mert elég volt ennyi ahhoz, hogy megnyugodjon”

– magyarázta a színész. Úgy véli, azért kell a kisbabáknak színházi előadásokat készíteni, mert minden idő, energia, szeretet, figyelem, minőségi kulturális program, amit kicsi korukban rájuk fordítunk, az megtérül felnőttként.

„Nem azon van a hangsúly, hogy majd színházi bérlete legyen nagyobb korában, hanem hogy mit tekint értéknek, mit választ felnőttként, hogy milyen lesz az érzelmi intelligenciája, az empátiakészsége, a nyitottsága, a közösségben való létezése. Nagyon fontos, hogy a művészetekre, a kultúrára nyitottak legyenek, mert ez visz minket, embereket előre”

– zárta gondolatait Markó-Valentyik Anna.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?