Egy vitás helyzet állítólag azzal végződött, hogy egy helyi vállalkozó szájába fegyvert nyomtak – írja a Plus 7 Dní.
Incidens Pöstyénben: A rendőrség lefoglalta egy újságíró fegyverét, aki a Denník N-nek ír
A Plus 7 Dní információi szerint március 31-én csütörtökön egy incidensre került sor Pöstyénben, mely során Tomáš Forró újságíró feltehetően úgy parkolt, hogy ezzel akadályozta az építkezésen dolgozó gépeket és nem volt hajlandó átparkolni. „Nem volt ott semmilyen tábla, ami tiltotta volna, hogy azon a helyen parkoljak.“ - magyarázta Forró.
A parkolás miatt előbb verbális, majd fizikai konfliktusra került sor az újságíró és egy helyi, építkezések terén érdekelt vállalkozó között.
A vállalkozó kihívta a rendőrséget, azzal a magyarázattal, hogy valaki fegyverrel céloz rá. A kiérkező rendőrök lefegyverezték az újságírót, a vállalkozó pedig feljelentést tett. Többek között azt állítja, hogy a konfliktus során fegyvert nyomtak a szájába, amivel felsértették az ajkait. Azt is állítja, hogy a rendőrök kiérkezéséig a mellkasára céloztak.
„Állatorvoshoz mentem a macskámmal, mikor az autóm mellett lefékezett egy ilyen maffiás furgon.“ - magyarázta Forró, aki a Plus 7 dní kérdésére elmondta, hogy egy fekete, sötétített üvegű kocsira kell gondolni.
Forró azt állítja, hogy a parkolás miatt halálosan megfenygették és hogy a vállalkozó segítségére egy másik férfi is sietett, akinek acélrúd volt a kezében. Fenyegetve érezte magát, ezért elővette a legálisan tartott fegyverét. Hogy valóban a vállalkozó szájába nyomta-e a fegyvert, azt nem volt hajlandó elárulni.
„Nem akarom ezt boncolgatni. Azt gondolom, hogy a törvénnyel összhangban cselekedtem. A fegyvert önvédelemre használtam. Remélem, hogy a rendőrség minél hamarabb lezárja az ügyet.“
(plus7dni)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.