Horvátországba utaztak a rendőreink – itt segítik a szlovákiai nyaralókat

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség

A szlovák rendőrök 2008 óta szolgálnak nyaranta Horvátországban. Kedden két szlovák rendőr autószállító vonattal utazott Horvátországba a Szlovák Vasúttársasággal (ZSSK). Trogirban és Crikvenicában fognak szolgálni augusztus végéig.

A szlovák rendőrök 2008 óta nyaranta szolgálnak Horvátországban. „Ebben az évben a projekt két újdonsággal szolgál. A szlovák egyenruhában szolgáló szlovák rendőröknek lesz szlovák telefonszámuk, a ZSSK először szállítja őket autószállító vonaton Pozsonyból Splitbe” – mondta Katarína Keratová, a Nemzetközi Rendőrségi Együttműködési Iroda igazgatóhelyettese.

A rendőrök két területen fognak szolgálatot teljesíteni. Július 1-jétől július 31-ig az egyik Trogirban, a másik Crikvenicában, július 31-én pedig újabb két rendőr utazik Horvátországba – mondta Katarína Keratová, hozzátéve, hogy ha a szlovákok igénye a horvátországi nyaralásokiránt, több rendőrt küldenek ki.

A polgárok elsősorban közlekedési balesetek vagy egyéb káresemények miatt fordulnak hozzájuk. „Ezek többnyire azért következnek be, mert a turisták elfáradnak a hosszú úton. Leggyakrabban dokumentumok elvesztése, apró lopások és hasonlók miatt van szükségük rendőreink segítségére” – mondta Roman Hájek, az egyik kirendelt rendőr. Tavaly a szlovák rendőrök 161, a pandémiát megelőző évben 219-cel több üggyel foglalkoztak.

Az autószállító vonat hetente kétszer, pénteken és kedden indul, másnap érkezik vissza” – mondta Roman Koreň, a ZSSK igazgatótanácsának elnöke. A szerelvény Pozsonyból tíz, Bécsből pedig további 20 kocsival tud közlekedni, az út Splitig körülbelül 17 órás.

Az szlovák állampolgárok a következő telefonszámon kérhetik a rendőrök segítségét: Split-Dalmácia régió: +421 908 723 526, Primorje-Gorski Kotar régió: +421 908 723 525.

(trend.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?