Hiányos tájékoztatás miatt elmarasztalta Bőst a Transparency International

Fenes
Bős |

Elmarasztalta a Transparency International civil szervezet a bősi önkormányzatot, mivel évek óta hiányoznak a képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei a város honlapjáról.

„2008-tól nem hozzák nyilvánosságra a jegyzőkönyveket, beleértve az üléseken elfogadott határozatokat a több mint ötezer négyszáz lakosú, Duna-parti városban. Ez olyan, mintha nem tudhatná meg, miről és hogyan döntenek az ön által megválasztott képviselők” - közölte a civil szervezet a közösségi portálon a hónap elején rámutatva, hogy Bős egyike azon kevés városnak, ahol nem közlik az alapvető információkat.

A bejegyzésben azt írták, hogy a lakosok értesítették a szervezetet, amely levélben kereste meg az önkormányzatot. Mivel a város vezetése egy hónap után sem válaszolt, beadvánnyal fordultak a Galántai Járási Ügyészséghez. Július elején tették közzé a bejegyzést, tegnap már a tavalyelőtti, valamint a tavalyi ülések jegyzőkönyvei között is lehetett böngészni a hivatalos honlapon. Az utolsó jegyzőkönyv a tavaly szeptemberi ülésről szól. 2007-től 2017-ig viszont nem találunk információkat a testület üléseiről. Fenes Iván Bős polgármestere elmondta, hogy eleget tettek a felszólításnak és folyamatosan feltöltik a hiányzó jegyzőkönyveket.

„Nem pótoljuk sok évre visszamenőleg a jegyzőkönyveket. A jegyzőkönyvek eddig is nyilvánosak voltak, ha valakit érdekelt, elolvashatta és természetesen a testület ülései is nyilvánosak” - nyilatkozta lapunknak Fenes Iván.

A polgármester szerint azonban alacsony az érdeklődés a közügyek iránt, a lakosok nem járnak a plénumra.

A hatályos törvények alapján az önkormányzat köteles nyilvánosan tájékoztatni a testület, valamint a szakbizottságok üléseinek időpontjáról és programjáról, nyilvánosságra kell hozniuk az ülések jegyzőkönyveit, az elhangzott javaslatokat és helyi érvényű rendeleteket, azt, hogy hány képviselő vett részt az ülésen és hogyan szavaztak. A rendelkezés nem vonatkozik a zárt ülésekre és a titkos szavazásra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?