Hét évet kapott a gázoló

Királyhelmec |

<p>Letöltendő börtönbüntetést kapott, és végleg eltiltották az autóvezetéstől azt a a királyhelmeci férfit, aki egy évvel ezelőtt ittasan okozott halálos autóbalesetet.</p>

A Bodrogköz központjában, 2016 augusztusában az akkor 54 éves H. János VW Passatjával a járdán gázolt el két nőt, majd az autó a közelben parkoló kocsikba csapódott. A 35 éves T. M. Klaudia a helyszínen belehalt sérüléseibe, a másik áldozat, a 43 éves F. Mária súlyos, maradandó sérüléséket szenvedett. A gázoló részeg volt, vérében 1,67 ezreléknyi alkoholt találtak. Az autóban egy másik férfi is utazott, aki az ütközés után megpróbált elmenekülni a helyszínről, de a rendőrök elfogták. Az elhunyt T. M. Klaudia három gyerek édesanyja volt, a legkisebb a baleset idején 5, a középső 12, a legidősebb pedig 14 éves volt. A részegen vezető férfit előzetes letartóztatásba helyezték, a napokban megszületett az elsőfokú ítélet.

A Plus jeden deň értesülései alapján H. János a baleset előtt hajnal 3-ig italozott, reggel 9-kor autóba ült. Megpróbálta a felelősséget részben utastársára hárítani, azt mondta, miközben a férfi cigarettáját kereste, rádőlt, ráadásul defekt miatt, vagy egyéb okból irányíthatatlanná vált az autó, és nem tudta elkerülni az ütközést. A bíróság szakértője cáfolta a férfi állítását. Közölte, az autó a megengedett 50 helyett 78–82 kilométeres sebességgel haladt, a sofőr pedig ittas volt. A bíró, aki szerint a gázoló nem mutatott kellő megbánást, hétéves, letöltendő börtönbüntetést szabott ki H. Jánosra, és végleg eltiltotta az autóvezetéstől. A férfi védője fellebbezett, az ítélet nem jogerős.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?