Hatan indultak polgármesterjelöltként Nagymegyeren

A négy év alatt sok volt a nézeteltérés a testületben (A szerző felvétele)
Nagymegyer |

A nemrégiben nyilvánosságra hozott, hivatalos névsor szerint összesen hatan indulnak a polgármesteri székért Nagymegyeren.

Holényi Gergő négy éves ciklusa alatt komoly visszhangot kaptak döntései, melyeket a megválasztott képviselő testület sok esetben megkérdőjelezett. Az utolsó évben, a választásokhoz közeledve még erősebb kritikákat fogalmaznak meg vele szemben. Nem egy feljelentés született oda-vissza.

Hat polgármester jelölt

A polgármesteri székért indulók közül öten függetlenek és hárman jelöltették magukat képviselőként is. Sorukat Egrecký Alexander, 48 éves városi rendőrfőkapitány, független jelölt nyitja. Másodikként Holényi Gergőre, a 37 éves, jelenlegi polgármesterre tehetik le a voksukat, aki idén is független jelöltként indul. Harmadik a listán az 54 éves Kórósi Zalán, operatív vezető, független jelölt, majd Samuel Lojkovič, 68 éves ügyvéd, független induló, korábbi polgármester, aki 2018-ban alulmaradt Holényivel szemben. Őt követi a sorban Soóky Marian, 43 éves iskolaigazgató, független, végül pedig Vajai György, 47 éves cégvezető, a Strana obcí a miest – som Slovensko színeiben. Egrecký Alexander polgármesterként ugyan idul, viszont képviselőként már nem, ahogy Samuel Lojkovič és Soóky Marian, a nagymegyeri Bartók Béla Apaliskola igazgatója sem. Kórósi Zalán, a termálfürdőt üzemeltető Kft. 2015 és 2018 közötti egyik ügyvezetője, korábbi képviselő, aki 2018-ban már nem került be a testületbe, idén újra jelölteti magát képviselőként, ahogy Holényi Gergő polgármester és Vajai György polgármester jelölt is, akit Holényi hivatalvezetőjeként korábban munkahelyi zaklatással vádoltak meg a városháza alkalmazottai.

45-en indulnak a 13 képviselői székért

Összesen két választási körzetben szavazhatnak a lakosok. A jelenlegi, Izsapért felelős képviselő Nagy Károly, 32 éves revíziós technikus idén függetlenként indul újra, vetélytársai pedig Varga Tamás, 34 éves rendőr és Vörös László, 55 éves üzletember, akik ugyancsak függetlenek. Nagymegyeren sokkal színesebb palettát alkotnak a jelöltek. A 42 fő közül a legtöbben függetlenek. A legfiatalabb képviselőjelölt Magyarics Ádám 24 éves egyéni vállalkozó, míg a legidősebbek a 67 éves Kórósi Géza és a 67 éves Estergajošová Mária nyugdíjasok, mindhárman függetlenek. A jelenlegi képviselő-testület minden tagja újra megméretteti magát idén kivéve Rudický Norbertet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?