Gyarapodik a csallóközcsütörtöki óvoda

bhrst
Csallóközcsütörtök |

Ebben az évben plusz osztályt kellett nyitni az óvodában, olyan sokan jelentkeztek.

Az idei év szeptemberétől egy harmadik osztályt kellett nyitni a helyi magyar óvodában, olyan nagy volt az érdeklődés. „Az egész épületet felújítottuk 2017-ben, szigeteltük a falakat kívülről, belülről pedig felújítottunk két tantermet, az irodákat és a konyha részlegét is, bár a berendezés felújítása még várat magára. Az akkori felújításnál kihagytuk a harmadik tantermet, mert nem igazán volt szükség rá. Ám 2019-től folyamatosan növekedni kezdett a jelentkezők létszáma, így hát az önkormányzat úgy döntött, hogy az elmaradt termet is felújítatja” – avat be az előzményekbe Goliaš Erika, igazgatónő. Amikor 2021-ben elkészült a helyiség, egy éven át hálóteremként használták a gyerekek számára. Ez év májusában viszont több mint 38 gyereket jelentettek be az óvodába, így hát a fenntartóval közösen eldöntötték, hogy nyitnak egy harmadik osztályt is, hogy ezzel is segítsék a szülőket, akik szerettek volna visszatérni munkahelyeikre. Nemcsak a tantermet kellett berendezni és felszerelni a gyerekek tanulását szolgáló eszközökkel, de két új óvónőt is alkalmaztak ehhez a megnövekedett létszámhoz. „Az óvodába jelenleg 62 gyerek jár, többségük helybéli, de sokan járnak a környékbeli falvakból is, mint például Vörösmajorból, Úszorról jelentkeznek családok, akik magyar óvodába szeretnék járatni csemetéiket, de lakhelyükön nincs ilyen. Az ő számukra is növeltük a kapacitást és várjuk a jelentkezésüket a következő évben is” – buzdítja a szülőket már jó előre az igazgatónő.

A sok gyerek számára színes, változatos programot is kínál az óvoda, akár bábszínáz előadásokról van szó, a Ringató szervezésében, vagy népzenei előadásról, de szerveztek Tökjó fesztivált és Teddy Maci kórház programot is. Ez utóbbit, magyarul beszélő medikusok találták ki óvodás gyerekek számára, amikor is egy plüss maci testén keresztül magyarázzák a gyerekeknek az egyes szervek és testrészek működését. Ezt különösen élvezték a gyerekek, hiszen ők is beöltözhettek orvosoknak és nővérkéknek.

Ám nemcsak a gyerekeknek, a felnőtteknek is szerveznek programot az óvodában. Legutóbb két érdekes és hasznos előadásra is meghívták a szülőket. Az egyiken Mikóczi Dominika tájékoztatott a TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning) előnyeiről az iskolás kor előtti időszakban, a másik előadást Simonics Zsuzsanna tartotta és témája a hallás értés volt. Ez nem más, mint a hallás utáni szöveg értés fejlesztése, amely akár zenével is elérhető és amelynek hála, jóval könnyebbé válik például az idegen nyelvek elsajátítása.

Zajlik az adventi vásár, amelyen saját kezűleg készült termékeket kínálnak a gyerekek a szülőkkel együtt, a bevételt pedig az ovi javára fordítják. Tavaly ebből a pénzből vásárolták meg az új fészek hintákat például. A legközelebbi nagyszabású rendezvény már januárban lesz, 28.-án a szülők bálja, amelyre mindenkit szeretettel várnak, hiszen ez is jótékonysági rendezvény, amely bevételével az óvoda működését segítik a résztvevők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?