Gömöri Hírlap: Rimaszombat is kisebb adóbevétellel számolhat

Rimaszombat |

<p>Rimaszombat városának még nincs idei költségvetése, de az már biztos, hogy a vártnál is kevesebbet kap vissza az adókból – olvashatjuk a Gömöri Hírlap új számában.</p>

A lap összegzi a járás tavalyi bűnügyi adatait is, amelyekből kiderül, hogy kevesebb autó tűnt el, mint 2008-ban, s baleset is jóval kevesebb történt, mint egy évvel korábban. Rövid beszámolót olvashatnak a Sárospatakon megrendezett Dialógusok konferenciáról, s megtudhatják, miért is kapott minisztériumi elismerést Méhi. Összegzi tavalyi tevékenységét a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Rimaszombati Regionális Pedagógiai Központja, amelynek vezetője, Ádám Zita már a szervezet idei céljait, terveit is ismerteti. Terveiről számol be az Egyesített Szakközépiskola igazgatója, Jaroslav Bagačka is, s elárulja, hogy az idén is szeretnék megrendezni a Közösen az EU-ban – a megértés napjai c. fesztivált, amelynek tavalyi díszvendége a Republic együttes volt. Bemutatja a lap a két hazában író és festegető Helembay Istvánt, s folytatják Horváth Zoltán Alvó vulkánokon c. regényének közlését is. S aki hisz a horoszkópokban, az Virgulától megtudhatja, hogy mi vár rá a 2010-es esztendőben. A sportrovatban a rimaszombati úszóklub értékeli tavalyi tevékenységét, a horgászok is jelentkeznek, s közli a lap a legfrissebb röplabda és asztalitenisz eredményeket is.  (giv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?