GALÉRIA: 51 ezer eurót csaltak el – kínai textíliával kereskedő bűnszövetkezetet buktattak le

csalók

A pénzügyőrség a „Kínai sárkány” akció keretén belül egy bűnbandára csapott le az Eperjesi járásban. A csalók közt volt a hatóság egyik munkatársa is.

A bűnszövetkezet tagjait adó- és vámcsalással vádolják: a kár összesen 51 millió euróra rúg  – tájékoztatta az Új Szót a pénzügyőrség.

2013 és 2014 között kínai textilárut hoztak be adó és vám kifizetése nélkül, azt ugyanis egy másik EU-s tagországban kellett volna kifizetniük: ez persze nem történt meg egyetlen árubehozatal után sem.

Összesen 924 alkalommal hoztak be és értékesítettek külföldi árut. A behozott áru vámértékét pedig minden egyes alkalommal, módszeresen csökkentették.

A tettesek rácsok mögött várják a bírósági ítéletet: 10-től 20 évig terjedő szabadságvesztésre számíthatnak. Ingatlan és ingó tárgyaikat elkobozzák, melyek értéke meghaladja az 1 millió eurót.

A rajtaütés során, széfben talált 210 ezer eurót és 5 500 amerikai dollárt is lefoglalták a hatóságok.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?