Folytatódik a szoborvita Rimaszombatban

Rimaszombat |

<p>Hiába bólintottak rá korábban a képviselők, már nemcsak Arany János, de Petőfi Sándor szobrának helye is kérdéses a Tompa Mihály téren.</p>

Jozef Šimko polgármester a júniusi testületi ülésen közölte a képviselőkkel, hogy a Kerületi Műemlékvédelmi Hivatal (KPÚ) nem ért egyet az Arany-szobor elhelyezésével. Šimko elmondása szerint, amíg a KPÚ rá nem bólint a harmadik szobor elhelyezésére, addig nem tehetnek semmit, mert a város súlyos büntetést kapna. Ennek ellenére tárgyalni akarnak a hivatallal, hogy Arany János szobrát Tompáé és Petőfié melléhelyezhessék. Ha azonban nem találnak megoldást, feltehetően Petőfi Sándor szobrát is át kell helyezni: a Tompa Mihály teret így visszaállítanák eredeti, 1902-es állapotába, mikor a Tompa-szobrot leleplezték – tette hozzá Šimko.

A KPÚ határozata arról szól, hogy Petőfi szobrát át kell helyezni a Tompa Mihály térről egy alkalmasabb helyre, és megtiltják, hogy újabb szobrokat állítsanak fel a téren. A KPÚ nyilatkozata szerint meglepte őket a városi testület Arany-szobor elhelyezéséről szóló döntése, mivel az említett határozat 2016. április 30-án lépett jogerőre, a város pedig nem fellebbezett ellene. A KPÚ azt is megerősítette, hogy ha a hivatal beleegyezése nélkül helyeznek el szobrokat a téren, azokat eltávolítják, a város pedig büntetésre számíthat. (TASR, hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?