Fiatalítani szeretnének a horgászok

A szövetség tagjai egy korábbi verseny győzteseivel
FARKASD |

Nemcsak a horgászat felügyelete a feladata a helyi horgászszövetség tagjainak, hanem a halastavak környékének rendben tartását is önkéntes alapon végzik. Hogy miért csinálják, azt ők maguk mesélték el.

 

Farkasd polgármestere, Restár János többször említette, mekkora segítséget jelent a település számára a helyi horgászszövetség tagjainak önkéntes munkája. Rendben tartják az öreg Vág, vagyis a Vág holtágának több mint három kilométeres szakaszát a komptól a Farkasd-Negyed kereszteződésig a falu központjában. Berec Gézával, a szervezet elnökével és Anda Tibor titkárral beszélgettünk a tevékenységükről, feladatokról, célokról.

Több évtizede működnek

A helyi horgászszövetség minden év decemberében kapja meg a horgászengedélyeket a zsolnai székhelyű országos horgászszövetségtől. Idén úgy döntöttek, csak januárban kezdik el azok kiadását. “Amit egész évben végzünk, az a kaszálás, és amit akár minden nap végezhetnénk, az a szemétszedés. Annak érdekében, hogy rendezett legyen a tavak környéke, április elejéig többször szervezünk brigádot és a halastó partján lévő Mediterrán nevű házikónkat és a hozzá tartozó területet is gondozzuk” - kezdi a szervezet bemutatását Berec Géza. A szezon első horgászversenyét minden évben május elején rendezik. Az egyik évben Farkasdon, a következő évben Negyeden, hogy ne ütközzön a versenyek időpontja a két faluban. Az őszig tartó horgászszezonban több verseny van, például gyermeknap alkalmából a gyerekeknek, vagy vezetőségi verseny azoknak, akik részt vesznek a szervezet tevékenységében. Közben folyamatosan kaszálni, halasítani kell. A tavaszi versenyek előtt 500-700 kilogramm halat telepítenek a tavakba, egész évben összesen 1500-2000 kilogrammot. Ezen kívül a Vágba 50 kilogramm pontyot és 2500 előnevelt csukát kell kötelezően a szervezetnek telepítenie. A nyári hónapokban nincsenek versenyek, olyankor csak a rend és a tisztaság fenntartásával, javítással foglalkoznak és az esetleg adódó problémák elhárításával, például a vízbe dőlt fák eltávolításával, a parton lévők lebotolásáva. “Az emberek egyre hosszabb horgászbotokkal érkeznek, gyakran megesik, hogy beleakadnak a horgok vagy a botok a part menti fákba, ezért kell folyamatosan karbantartást végezni, lebotolni a fákat. A hagyományos őszi vásáron a polgármester kupája vándorserlegért vívott versenyt rendezzük meg minden évben. Ezen nem csak helyiek vesznek részt, hanem más településekről is érkeznek versenyzők, tehát nem engedélyhez kötött. Általában Tornócról, Vágsellyéről, Gútáról érkeznek horgászok. Ezzel zárul a versenyszezon, de a karbantartás egészen év végéig tart” - tudtuk meg Berec Gézától. 

Közérdekű célok

Legutóbb a község segítségével a futballpálya mögötti területet, a Lapost kotorták ki markológéppel, amely több évtizede nem volt kitakarítva. Sűrűn be volt nőve fákkal és más növényekkel, a kikotrás előtt meg kellett tisztítani a területet, hogy a munkagépek odaférjenek. “Nagyon látványos változás történt ezen a szakaszon. Kihelyeztünk hat padot, szemétkosarakat és pályázatot adtunk be az Alsó-Vágmenti Akciócsoporthoz, hogy pihenőövezetet alakíthassunk ki. Felmerült, hogy a jövőben vásárokat is rendezhete ott a falu. A part egyik felén aszfaltozott út van, ahol annyira megnőtt a forgalom, hogy a babakocsikkal közlekedők, a sétálni vágyók, a biciklisek számára nem biztonságos, ezért elkezdtek a másik parton közlekedni. Olyan sétányt szeretnénk kiépíteni, amelyen egészen a Vág töltéséig el lehet jutni. A Vág menti falvak nemrég elkezdtek dolgozni azon, hogy a töltésen közösen bicikliutat építsenek ki Gútáig. Jó lenne majd erre az útra rákötni a sétányt” - sorolta az elképzeléseket a szervezet elnöke.

 

 

A tagságról

Anda Tibor a szövetség felépítéséről beszélt részletesen. 1977-ben alakult meg Farkasdon a horgászszövetség Vágsellye helyi kirendelt szervezeteként, majd 1994-ben önállósodtak. Jelenleg 158 felnőtt tagot számlálnak, amelyből 100-an aktív korú férfiak, továbbá 57 nyugdíjas és fogyatékkal élő és egy hölgy tagja van a szervezetnek, valamint 14 gyerek (15 évnél fiatalabb) és 12-en az ifjúsági korosztály (15-18 éves) tagjai. A tagság nagy része farkasdi, de vannak köztük vágsellyeiek, királyréviek és negyediek is. Anda Tibor szerint ők amiatt jönnek ide, mert tetszik nekik a környezet, illetve az, hogy nagyobb mértékű a halasítás, mint más, környékbeli halastavaknál. “A halak nevelése is a munkánk része, valamint az egészségi állapotuk ellenőrzése, kezelése, a vizeink minőségének fenntartása. 2020 nyarán a magas iszapréteg miatt nagyon megemelkedett a víz a pH-értéke, az oxigénszint viszont lecsökkent. Bakteriális kezelésre volt szükség ahhoz, hogy ne pusztuljanak ki a halak. Háromhetente kellett a vízbe baktériumokat juttatni. November végére értünk el egy elfogadható értéket” - mondta el a szervezet titkára. 

Aktívak a falu életében

A több mint 150 tagból nagyjából 15-en aktív tagok, akik valóban szinte minden rendezvényen kiveszik a részüket a munkából. Részt vesznek például az ifjúsági klub főzőversenyén, a Csemadok rendezvényein, bálokon vagy az őszi vásáron. Szorosan együttműködnek a tűzoltó szervezettel. “Nyáron a tűzoltók a tóban gyakorolnak a technikai felszerelésükkel, kipróbálják a vízpumpát vagy a motorcsónakot, ami a horgászoknak azért hasznos, mert megkeverik, ezáltal oxigénnel dúsítják a vizet. Összesen 13 hektárnyi vízterület van a község belterületén, amit gondozunk. Elsősorban sporthorgászat folyik a három tavon, de a megadott mennyiség alapján el is vihetik a kifogott halakat a horgászok. Évente egy engedélyre 40 nemeshal vihető el. A legelterjedtebb a ponty, de található itt keszeg, kárász, csuka, harcsa, süllő és amur is. A sporthorgászokon kívül sokan vannak az úgynevezett konyhahorgászok is, akik szeretik megenni is a kifogott halakat. Szeretnénk kinevelni több horgászt, mert lassan kiöregedik a szervezet. Ennek érdekében többször megszólítottuk az alapiskolát azzal, hogy horgászszakkört hozzunk létre, de sajnos nem volt meg a kellő érdeklődés a gyerekek részéről” - fogalmazott Anda Tibor.

Községi támogatás

A szervezet elsősorban a horgászengedélyek kiadásából befolyt összegből gazdálkodik, ám az nem elegendő az összes kiadás fedezésére, ezért is van szükségük a község segítségére. Ha például le kell kaszálni a partot, a község fűkaszáját is használják, mert a munkát elvégzik, de nem tudnak annyi gépet biztosítani, amennyi szükséges. A szervezeten belül horgászőrség is működik. “Minden horgászellenőr egyben közalkalmazott is. Szervezetünknek 11 ilyen tagja van. Az a dolgunk, hogy rendszeresen ellenőrizzük a horgászókat, hogy betartják-e az előírásokat, például hogy megfelelő eszközöket használnak-e, valóban csak annyi halat visznek-e el, amennyit az engedély alapján elvihetnek, de mivel önkéntes szervezet, tehát a tagok nagy része munka mellett végzi, ezért lehetetlen mindent megőrizni, mindenre odafigyelni. Általában nincsenek kihágások, ha néha előfordul, az is kisebb mértékű. A helyiek ismerik egymást, és aki horgászni jár, az szereti a természetet, tehát nem jellemző, hogy kihágást követ el” - mondta el Anda Tibor, aki úgy véli, azért működik jól a szervezet, mert mindegyikük természetbarát és a szervezet kemény magja a kezdetektől egy csapatot alkot. “Közös érdekünk az, hogy rendezett és szép legyen a falu központja, hogy a lakosoknak kellemes környezetet biztosítsunk a kikapcsolódásra, időtöltésre. Mindnyájan arra törekszünk, hogy jó együttműködést folytassunk a többi szervezettel, illetve a lévai, a gútai horgászszövetséggel. Nagyon hasznos eszmecseréket szoktunk folytatni a rendezvényeken, szívesen cserélünk tapasztalatot. Az országos szövetség központja Zsolnán van, velük is jó az együttműködés” - fogalmazott. Berec Géza szerint minél kisebb a szervezet, annál könnyebben meg tudja oldani a gondjait helyi szinten. Ezért jó, hogy önállóak és nem tartoznak Vágsellye alá. Családias a kapcsolat a tagok között. “Szívünkön viseljük a szövetség minden gondját-baját. Nagyon sok szabadidőnk rámegy, de megéri, mert látjuk az eredményt: minden évben alakul a tó, egyre szépül. Büszkék vagyunk rá, hogy sikerült a harmadik tavat létrehozni és reméljük, hogy sikerül befejezni. Ha egyszer kikerülünk a vezetőségből, akkor reméljük, hogy meg tudjuk majd mutatni, mi mindent sikerült létrehoznunk, és bizakodunk, hogy az utánunk jövők fognak rá emlékezni, hogy kik hozták ezt létre. A családtagjainknak nagyon sok toleranciával kell rendelkezniük, mert sokszor kora reggeltől késő estig kint vagyunk a tónál. Nemcsak a szabadidőnk, hanem időnként a munkánk rovására is dolgozunk, mert vannak dolgok, amiket nem lehet halogatni, azonnal meg kell oldani. Az idei év úgy alakult, hogy szinte többet voltunk együtt, mint a családtagjainkkal, mert annyi volt a probléma” - tette hozzá Anda Tibor. A 2020-as év rendhagyó volt, a koronavírus-járvány miatt nem voltak gyűlések sem és minden hagyományos rendezvény, verseny, találkozó elmaradt. 

Célok, ötletek

A következő néhány év fő célkitűzései között szerepel, hogy a szervezet rendbetegye a nemrég kikotort halastavat, befejezze a part kialakítását, a parkosítást, és elkészüljön a sétány, majd rákapcsolódjanak a bicikliútra, ha az is elkészül. A halak egészségi állapotát még 2 évig figyelik, és a baktériumos kezelést is folytatni kell. Az alapiskolákkal szeretnének együttműködést kialakítani azzal a céllal, hogy a szövetség tagjait megfiatalítsák. “A tagok átlagéletkora 62 év, ezen mindenképpen változtatni szeretnénk. Vannak ötleteink, de szükség lenne a vérfrissítésre, új erőre, hogy azokat meg is valósíthassuk. Sajnos gyakori, hogy a gyerekek eleinte nagyon lelkesen csatlakoznak, de később lemorzsolódnak. Ami viszont szintén jellemző, hogy aki gyerekként horgászott, majd ifjú fiatalként eltávolodott ettől a hobbitól, az a negyvenes éveiben, amikor már talán több ideje van rá, visszatér hozzá” - zárta a szervezet titkára.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?