Fényes nappal, a nyílt utcán, késsel a kezében fenyegette a nőt azzal, hogy megöli

Fényes nappal, a nyílt utcán, késsel a kezében fenyegette a nőt azzal, hogy megöli

A 32 éves férfi elől a nő egy pékségbe rohant segítségért.

A 32 éves férfi egy simonyi garázs előtt többször arcon ütötte a nőt, majd vulgáris szavakkal illette. Az egyre agresszívebbé váló támadó elől a nő el akart menekülni, a férfi azonban ekkor kést rántva megfenyegette, ha elmegy, megöli őt.

A nő ezért, féltve saját életét a férfivel a helyi parkba távozott, ahol a támadó ismét többször megütötte őt. A férfi arra kényszerítette, hogy a várost járva tartson vele, majd mikor egy pékség elé értek, újra rátámadt, és azzal fenyegetőzött, hogy nemcsak őt, hanem a családtagjait is megöli. A nő ekkor a pékségbe rohant, bezárta maga mögött az ajtót, az üzlet tulaja pedig a bántalmazott nő segítségére sietett.

Bár a támadó a helyszínről elmenekült, a rendőrségnek néhány perc alatt sikerült megtalálnia őt. A férfi szervezetében 1,02 ezreléknyi alkoholt mértek. A múltban többször is elítélt férfit előzetes letartóztatásba helyezték, amennyiben bűnössége beigazolódik, akár 10 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

(noviny.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?