Felgyújtotta magát egy diák egy pozsonyi iskolában – belehalt sérüléseibe

Pozsony |

Az eset a Teplická utcában történt.

Felgyújtotta magát egy diák a pozsonyi Teplická utcában, majd belehalt sérüléseibe – tájékoztat a refresher.sk.

Az öngyilkosság előtt a diák az iskola első emeletét és az utcán parkoló autókat is felgyújtotta. Az érintett egy betört ablakon keresztül jutott be az épületbe.

A Refresher beszámolója szerint a gyújtogató 18 éves volt. Az iskolában nem voltak problémái, tantárgyait kiváló jegyekkel teljesítette. Ugyanebbe a gimnáziumba járt a pozsonyi Zámocká utcában két embert meggyilkolt lövöldöző is.

 

„A pozsonyi második kerületi rendőröket ma (2023. július 1-jén) nem sokkal hajnali 2 óra előtt riasztották a Pestovatelská utcai cég telephelyén keletkezett tűzhöz, amely több gépjárművet is érintett. A helyszínen megállapították, hogy az ismeretlen tettes által okozott tűz következtében a társaság magánterületén 6, a telephely előtt pedig további 8 gépjárművet gyújtottak fel” – tájékoztatott a rendőrség.

Később a rendőrséget az iskola épületét érintő tűz miatt riasztották. „A tűz eloltása után a tűzoltóság munkatársai egy életjelek nélküli férfi holttestére lettek figyelmesek. A helyszínre érkező orvosszakértő megerősítette, hogy a férfi valóban halott” – tájékoztatott Jana Šimunková, a Pozsonyi Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.

A hírt frissítjük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?