Félbeszkadt a nyékvárkonyi katolikus templom felújítása

nyékvárkonyi templom
Nyékvárkony |

Nem elég a magyar kormánytól kapott 92 ezer euró a nyékvárkonyi katolikus templom felújítására, ezért félbeszakadt az épület rekonstrukciója. A polgármester a szlovák államtól kérne pénzt a befejezésre, de azt sem lehet tudni, mennyire lenne szükség.

A templom felújítására tavaly májusban érkezett 92 ezer euró vissza nem térítendő támogatás a magyar Emberi Erőforrások Minisztériumától a plébánia számlájára. Ez az összeg azonban nem volt elég az épület teljes felújítására, a munkák jelenleg szünetelnek. 

Megkerestük a munkálatokat kivitelező vállalkozót, Fodor Zoltánt, aki elmondta, a korábban szigetelt falakról eltávolították a vakolatot, majd újravakolták azokat, a feltárt részeken kicserélték a vezetékeket és padlófűtést alakítottak ki a beltérben. Azt a vállalkozó is elismerte, hogy egyes munkálatok befejezetlenek maradtak. Jól látható, hogy egyes felületekről hiányzik a festés, nem végezték el a vakablakok rekonstrukcióját, illetve egyes helyeken a kavics betöltése is várat magára. A vállalkozó szerint ez főleg azzal magyarázható, hogy felújítást több fázisban tervezték megvalósítani és az egyes fázisokon belüli munkálatokat is át kellett ütemezni. A faluban felmerült az is, hogy olyan vállalkozóra bízták a templom felújítását, akinek ebben nincs gyakorlata. Fodor azt elismerte, hogy templomfelújítással eddig még nem volt tapasztalatuk, de dolgoztak már műemlék épületek felújításán.

Az eseményeket követően a település plébánosa, Boros Károly atya elhagyja Nyékvárkonyt. Távozásának okáról azonban nem akart részleteket elárulni. Boros jelenleg súlyos egészségügyi problémákkal küzd, kórházban van, így további kérdéseinkre jelenleg nem tudott válaszolni.

A felújítási munkálatok jelenleg pénz hiányában szünetelnek. A település polgármestere, Fazekas István korábban lapunknak elmondta, a szlovák államnál igyekeznek további forrásokat szerezni a rekonstrukcióra. Újbóli megkeresésünkkor betegségére hivatkozva nem szeretett volna nyilatkozni. 

Egyelőre azt sem sikerült megtudnunk, hogy mennyibe kerülne a templom felújításának következő szakasza. (czg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?