Érsekújvár kilép a városok és falvak társulásából

ersekujvar varoshaza

Érsekújvár kilép a Szlovákiai Városok és Falvak (ZMOS) társulásából – döntött decemberi ülésén a város képviselő-testülete.

Érsekújvár tagja a Szlovákiai Városok Uniójának (ÚMS) és a ZMOS-nak is, és a városháza szerint emiatt összeférhetetlenség alakult ki. „Az ÚMS tagjai nem lehetnek tagok a ZMOS-ban, sőt olyan város sem, amelynek valamilyen képviselője a ZMOS bármelyik vezető testületének tagja. Az ÚMS azért módosította így az alapszabályát, mert az állami vezetőkkel folytatott tárgyalásokon nem volt világos, hogy egyesek éppen melyik önkormányzati társulást képviselik, mivel több város az ÚMS-nek és a ZMOS-nak is tagja” – közölte a városháza.

A városi képviselő-testület úgy döntött, hogy Érsekújvár a ZMOS-ból lép ki. „Az elmúlt években az ÚMS jelentős mértékben bővítette tevékenységét, és hatékonyabban tudja képviselni a városok érdekeit, mivel a ZMOS főleg a kisebb településekre összpontosít” – állt a kilépési javaslat indoklásában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?