Emberéletet mentett a losonci gyógyszerész

elsősegély
Losonc |

Lenka Olšágová még március 10-én élesztett újra egy idős férfit a gyógyszertár közelében, ahol dolgozik – közölte a losonci önkormányzat. 

Lenka Olšágová a losonci Kauflandon belül működő Dr.Max gyógyszertárban dolgozik. „Március 10-én, vasárnap délelőtt 10 óra körül történt. A Kaufland alkalmazottja berohant a gyógyszertárba, s bejelentette nekünk, hogy egy úr összeesett a pénztárnál. Egymásra néztünk a kollégával, s szemünkkel gyorsan eldöntöttük, hogy akkor én megyek segíteni. Egy pohár vizet is vittem magammal. Amikorra megérkeztem a helyszínre, az úr már az oldalán, stabilizált helyzetben volt“ – fejtegette Lenka. 

Először ellenőrizte a kezét a férfi orrához emelve, hogy lélegzik-e. Amikor kiderítette, hogy nem, a hátára fektették, kigombolta a kabátját, majd szívmasszázst (30 mellkaskompresszió és kettő befújás) nyújtott neki. 

Miután leteltek a végtelennek tűnő másodpercek, a férfi új elkezdett lélegezni és életjeleket mutatni. „A harmadik sorozat után magáhoztért. Feleszmélt, s egy kis idő után a nevét is tudta, valamint válaszolnit a további kérdésekre is. Még pár percig maradtam, aztán megérkezett a mentő“ – mesélte Lenka. 

A férfi családja végtelenül hálás a gyógyszerésznek. „Még aznap felkeresett a férfi felesége. Nagyon megköszönte a segítségemet, s azt mondta, Besztercebányára szállították. Azóta többször járt a gyógyszertárban, mindig szívesen látom, s megkérdezem, hogy megy nekik. Azt mondja, nincs olyan nap, hogy ne említenének meg engem“ – mondja Lenka. Hozzátette, szinte mindannyiunknak van gépkocsivezetői engedélye, a kurzus során pedig az elsősegélynyújtást is tanulunk, mégis félünk cselekedni a hasonló helyzetekben.

Lenka Olšágová egyébként a Comenius Egyetem Gyógyszerészeti Karán végzett. A sikeres életmentési kísérletét elismervén most oklevelet kapott a kar dékánjától, Ján Klimastól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?