Elutasították a vádindítványt a hidasi gyilkosság ügyében!

Pozsony |

<p>Eljárási hibákra hivatkozva elutasította, és átdolgozásra visszautalta a Pozsonyi Kerületi Ügyészségre a  Pozsonyi I. Járásbíróság a vádiratot a "hidasi gyilkosság" ügyében. Branislav A., Nikola P. és B. József vádlottak pere így ma sem kezdődött meg. A három férfit azzal vádolták, hogy 2004-ben lelőttek egy nőt és egy tízéves kisfiút a Pozsony melletti Dunahidason.</p>

A gyilkosságot állítólag a jelenleg is szöksében levő Karol Mello rendelte meg.

A bíró ma rámutatott: Branislav A.-t 2006 áprilisában Magyarországon fogták el, ezt követően adták ki. A specialitás elve értelmében Szlovákia területén csak akkor indulhatott volna meg ellene az eljárás, ha a magyar fél is beleegyezik. Ez azonban csak 2007-ben történt meg, s eközben már folyt az eljárás a vélt tettes ellen. Emiatt sérült Branislav A. védelemhez való joga.
Az ügyész óvást emelt, így az üggyel a Pozsonyi Kerületi Bíróság fog foglalkozni.
Branislav A. továbbra is azt állítja, nem lőtt. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?