Ellopott római relikviát találtak meg, a komáromi múzeumban állítják ki

Komárom |

<p>2012-ben Komárom határában egy római sírtáblára bukkantak, ám mielőtt elszállították volna a kéttonnás követ, valaki ellopta azt a helyszínről. Négy év után most Bábolnán találtak rá.</p>

"2012 októberében kaptunk egy lakossági bejelentést, hogy a város határában lévő szántóföldön rendszeresen elakadt az eke valamiben, ezért elkezdtek ásni a földben és feltételezik, hogy egy ókori kőfaragványt találtak. Kimentünk a helyszínre, ahol valóban egy római sírtábla került elő. Lefényképeztük, lerajzoltuk, majd elkezdtem szervezni a behozatalát, hiszen egy kéttonnás kőről volt szó. Kiemeléséhez, szállításához darus kocsi és teherautó is kellett" – mondta el Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatónője a lapnak. Csakhogy az időjárás, a folyamatos és intenzív esőzés nem tette lehetővé, hogy kimenjenek a gépek a határba. Amikor erre két héttel később sor került, már csak a sírtábla hűlt helyét találták. Az igazgatónő azonnal feljelentést tett a Dél-Komáromi Rendőrkapitányságon.

"2012 óta több nyomozati cselekményt végeztünk az ügyben Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében is. Számos kihallgatást tartottunk, számítástechnikai eszközöket foglaltunk le. 2016 áprilisában olyan információt kaptunk, aminek köszönhetően pontosan be tudtuk azonosítani, hogy kinek a birtokában van a római kőtábla" – tudta meg a lap Götz Tamás rendőr századostól, a Komáromi Rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetőjétől. A sírtáblát Bábolnán egy üzemi telephelyként szolgáló magánház mögött, 3–4 méter mélyen elásva a földben találták meg a nyomozók.
 
Dibusz Péter és Fehér András emelték ki a kéttonnás követ, majd a Klapka György Múzeumba szállították. 

 "A II–III. századból származó sírtábla eredetileg egy családi sírkertet díszített, és Manilius Masculus emlékét őrzi. A veterán katona, aki a Legio I Adiutrixnél szolgált, 83 éves korában hunyt el. A táblát felesége és örökösei, akik egyébként felszabadított rabszolgái voltak, állíttatták. A sírtábla felirata nagyon jól olvasható, még az eredeti piros festéknyomok is megtalálhatóak rajta. Oldalát katonaábrázolás díszíti. A helyszín, ahol 2012-ben megtaláltuk, nem temetkezési hely volt. Átvizsgáltuk a területet, de erre utaló nyomokat nem találtunk. Így nem tudni, hogyan került oda a kőfaragvány" – mondta Számadó Emese.

A két-három millió forint értékű lelet jelenleg a Klapka György Múzeum belső udvarában látható. A jövőben egy féltetős szerkezetet kap, hogy az időjárás viszontagságaitól megóvják. Az igazgatónő hozzátette azt is, hogy a Komáromi Rendőrkapitányság műkincslopás felderítési statisztikája százszázalékos, ugyanis 2010 körül a kőtárból két kőfaragványt loptak el, ami két évvel később előkerült. Egy furgonban akadtak rá közúti ellenőrzés során.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?