Elindult az evezős szezon a Kis-Dunán

Kis-Duna-szezonnyitó
TALLÓS |

Vesna vízitündér segítségével megnyitották az evezős szezont a tallósi vízimalomnál. Az érdeklődőket a megye többi folyójánál is szívesen látják, hogy felfedezzék a környék szépségeit. 

Szombaton délelőtt Nagyszombat megye, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség és az Eurorafting Kft. küldöttei közösen nyitották meg az evezős szezont a Kis-Duna partján a tallósi vízimalomnál. A rendezvényt hasonló módon további két helyszínen is megtartották: a Vág partján a Pöstyéni járásban fekvő Vágszakalyon (Sokolovce) és Vajkán a dunai ártérben. 

A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet a vízi élményekre, vízitúrákra, amelyek az egész nyári szezonban elérhetőek, valamint a szervezők ezzel szerettek volna életet vinni a folyókra és azok partjaira. 

Tallóson Nagyszombat megye képviseletében Marek Neštický megyei alelnök, valamint a Trnavský kraj zážitkov - Nagyszombat Élmények Régiója szervezet nevében Agáta Mikulová ügyvezető igazgató köszöntötte az egybegyűlteket. Marek Neštický kifejtette, örül annak, hogy a Vágon, a Duna ártéri szakaszán és a Kis-Dunán egyaránt lehetősége van az evezősöknek a találkozásra, amelyhez a szép napos idő is kedvezett. Agáta Mikulová reményét fejezte ki, hogy a megnyitó nem az utolsó lehetőséget jelenti majd a résztvevőknek, hogy vízre szálljanak, ellenben azt kívánta az egybegyűlteknek, hogy mindhárom folyószakaszt kipróbálják és a vízről is megismerjék Nagyszombat megye szépségeit, látnivalóit. Horváth Zoltán, a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség elnöke, Tallós polgármestere jó szezont és szép élményeket kívánt. A vízitúrákat szervező Eurorafting Kft. képviseletében Ján Novák cégtulajdonos elmondta, a Kis-Duna remek lehetőségeket kínál az evezéshez. „A Tallós és Pozsonyeperjes között lévő, nagyjából 9,5 km hosszú szakaszt 3-4 óra alatt lehet megtenni. Ideális kezdőknek, gyermekes családoknak, de tapasztalt evezősöknek is érdekes lehet gyönyörű élővilágával” – fogalmazott Ján Novák jó időt és jó evezést kívánva minden csónakosnak. A Kis-Duna partján számos étterem, vendéglő várja a látogatókat. Az evezésen kívül lovaglásra, sétára és kerékpározásra is remek helyek vannak.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?