Elfogták az autókat fosztogató banda tagjait

Tiszacsernyő |

<div>Elfogták a rendőrök azt a három férfit, akik az elmúlt hetekben Tiszacsernyő több pontján autókat törtek fel.</div><div>&nbsp;</div>

A Korzár című szlovák napilap értesülései szerint a 15, 17 és 30 éves gyanúsítottak néhány hét leforgása alatt nyolc autót törtek fel, melyekből minden mozdíthatót – iratokat, autórádiókat, hangszórókat és akkumulátorokat – elvittek –, de volt, hogy gyerekülést, szerszámokat, akkumulátortöltőt, elsősegélycsomagot vagy elakadásjelző háromszöget vittek el, összesen 1900 euró értékben. A rendőröket az ügy felderítésében azok a DNS-nyomok is segítették, melyeket egy bűncselekmény helyszínén talált villanylámpán rögzítettek. A feltételezett tettesek ellen lopás és károkozás miatt indult eljárás, tettükért kétéves börtönbüntetést kaphatnak, a fiatalkorúak büntetési tétele feleződik. A fosztogatók mindegyike büntetett előéletű, a 30, illetve a 15 éves gyanúsított jelenleg is börtönben ül más bűncselekmények miatt. 17 éves társuk szabadlábon védekezhet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?