Egyre többen nyaralnak a Széles-tónál

Széles-tó |

<p>Egyre több turista érkezik a keleti országrész legszebb és legnagyobb mesterséges víztározójához. Tavaly 40 százalékkal nőtt az ide érkezők száma a korábbi szezonhoz képest.</p>

„2015-ben a tó körüli kistelepüléseken és Nagymihályban összesen 33 ezren szálltak meg, 2016-ban már több mint 46 ezren, és legalább 116 ezer éjszakát töltöttek a tó környékén. Vinnén volt a legtöbb turista, ahol tavaly több mint háromszorosára emelkedett a turisták száma” – közölte lapunkkal Lenka Vargová Jurková, a Košice Region Turizmus vezérigazgatója. A legtöbb turista belföldi, de a legtöbb időt az ukránok töltötték el itt. Jurková úgy véli, a Széles-tó a kassai régió egyik legfontosabb turisztikai célpontja. „A helyi önkormányzatokkal és vállalkozókkal azon dolgozunk, hogy évről évre jobb eredményeket érjünk el. A következő időszakban legalább 50 ezer turistát szeretnénk Nagymihályba és a környékbeli településekre csalogatni” – tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint a legnagyobb potenciál a vízi sportokban, a kerékpározásban, a Széles-tó és a Tokaji borvidék összekötésében és a környék kulturális és történelmi örökségében rejlik. A Széles-tó hosszú évek óta a helyiek és a környékbeliek kedvenc nyári kirándulóhelye, de egyre több a külföldi turista is. Kassától mindössze másfél, Királyhelmectől pedig nem egészen egyórányi autóútra található. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?