Egyre menőbb kétkeréken közlekedni

Kassán egyre több helyen látni kétkeréken közlekedőket

Egy év leforgása alatt több újdonsággal is bővült a közösségi megosztórendszeren alapuló városi közlekedés Kassán. A tavaly májusában bemutatott közösségi kerékpározás után megérkeztek az elektromos robogók, idén májusban pedig elrajtoltak a szintén közösségi kölcsönzéses rendszerén alapuló elektromos rollerek is. A kerékpárokból nagyjából 600, és a rollerekből is több száz darabot helyeztek el a városban. 

Míg a kerékpárok és az elektromos robogók a telekommunikációs szolgáltatásaikról ismert Antik vállalathoz tartoznak, a hetekkel ezelőtt debütált elektromos rollereket a személyszállításból ismert Bolt vállalat működteti. A szóban forgó közlekedési eszközök mindegyikét egy mobiltelefonos applikáción keresztül lehet igénybe venni, a járműveken feltüntetett QR-kód beszkennelése után kiblokkol az eszköz, majd az út végén az applikáció segítségével a felhasználó befejezi a kölcsönzést, mellyel párhuzamban levonja kölcsönzés díját az applikációhoz csatolt bankszámláról. Az elektromos mopedek és az újonnan beindított elektromos rollerek kölcsönzése jelentősen drágább e kerékpárokhoz képest, persze használatuk sokkal kényelmesebb. 

Percalapú tarifa 

A percalapú tarifa szerint a mopedek kölcsönzése minden egyes perce 15 centbe kerül. A regisztrációkor egy 80 eurós kauciót is le kell tenni, az üzemeltető ügyfelei csak 40 eurót fizetnek. A szerződés felbontása után a vállalat visszautalja a felhasználó számlájára a kauciót. Mint a kerékpárokat, úgy a mopedeket is bárhol ott lehet hagyni a város területén. Ha viszont az akkumulátor töltöttségi szintje a kölcsönzés befejeztével 80 százalék alatt van, és nem kapcsoljuk rá a töltőállomásra, akkor a belvárosban 2, a félreeső városrészekben és a lakótelepeken 4 eurós extra kiadással kell számolni. Ha viszont betartjuk a kölcsönzés szabályait, csak a kölcsönzés időtartamára vonatkozó összeget húzza le a rendszer a felhasználó egyenlegéről. A kerékpárok tarifája másként működik. Egy óra használat egy euróba kerül, de a percalapú számlázásnak köszönhetően rövidebb időre is bringára lehet pattanni. Aki rendszeresen igénybe venné a szolgáltatást, az havi tízeurós előfizetéses, vagy egy egész szezonra szóló 30 eurós előfizetéses csomagot is választhat. Ezek a csomagok napi egyórányi használatra jogosítják fel a felhasználót. A rollerek a Bolt applikáción keresztül vehetők igénybe, de mivel a cég az elmúlt évek során kimondottan keresetté vált személyszállító szolgáltatásával, az emberek többségének már ott van a telefonjában a program. Ebben az esetben a taxis foglalása helyett a rollerek kölcsönzésére kell kattintatni. A kiválasztott roller kiblokkolása 50 centbe kerül, majd ezt követően minden egyes percért további 15 centet húz le az alkalmazás a felhasználó egyenlegéről. Egész napos igénybevételkor maximálisan 25 eurót számláz ki a cég. A rollereket az applikációban található térkép segítségével maximálisan 30 percig előre lefoglalhatjuk, ami 6 centbe kerül.

Zavaró tényezők 

A rollerek már pár héttel a rendszer bevezetése után nagy sikert arattak a felhasználók körében. Egyértelmű, hogy hétvégén és megfelelő időjárási viszonyok mellett sokkal többen használják őket, mint úgy általában. Roman Sysel, a rollereket működtető vállalat regionális menedzsere szerint eddig nem regisztrálták, hogy az emberek megrongálták volna az eszközöket, arról viszont már többször is személyesen meggyőződtünk, hogy sokakat kimondottan zavar a rollerek elülső, vakító fénnyel világító fényszórója, illetve az, hogy néhányan életveszélyes sebességgel repesztenek végig a gyalogosokkal teli járdákon. A gyalogosok biztonsága érdekében a rendszer azonban előre megjelölt zónák szerint szabályozza a rollerek sebességét. A Fő utcán és a frekventált városi parkokban például csak a gyalogosoknak megfelelő sebességgel lehet átgördülni, és a belvárosi sétányon sem lehet leparkolni őket. „Bízunk benne, hogy a rollereket továbbra sem fogják megrongálni az emberek. A rendszert a lakosok javára és egy élhetőbb, modernebb város javára vezettük be. Ettől függetlenül arra kérjük a lakosokat, hogy ha valakit csínytevésen érnek, azonnal tegyenek bejelentést a kosice@bolt.eu e-mail-címenˮ – tudatta lapunkkal Roman Sysel. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?