Egy új közösségi tér, ahol jazz szól majd

A hangtechnika mellett új lemezeket is vásárolhatnak az érdeklődők (A szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

A legendás lemezbolt jogutódja egy új közösségi teret nyitott a régi égisze alatt, ahol a magas minőségben hallgatott bakelit lemezek mellett egy finom kávét vagy bort is elfogyaszthat majd a betérő zenekedvelő.

A nyitvatartást ugyan csak a napokban véglegesítették, a nem hivatalos megnyitó azonban már megtörtént a felújított, hangulatosan berendezett új üzletben. Az eseményen főleg szakmabeliek, helyi zenekedvelők, vállalkozók vettek részt, akik osztoztak a tulajdonos, Molnár Péter örömén. A vendéglátók finom különleges borkóstolóval kényeztették a meghívottakat, akiknek az estébe nyúló csevegés során Vida Igor kellemes jazz zenét játszott a lemezjátszón. Molnár Péter nagy lelkesedéssel vette át a korábbi lemezbolt jogait. Régi tulajdonosa egészen haláláig foglalkozott lemezeladással, CD-kel, különféle kiegészítők és koncertjegyek árusításával Dunaszerdahely belvárosában. Az űr, amit a bolt hagyott maga mögött elgondolkodtatta a vállalkozót és mivel ő maga is rajong a lemezekért, a kifinomult hangzású zenéért és a professzionális hangrendszerekért, nem volt kérdés, hogy átvegye a céget.

„Miután bezárt a bolt, sokat hezitáltunk azon, hogy kéne vele valamit kezdeni. Már van egy meglévő webshopjuk, csaknem több ezer felhasználóval, amivel az utóbbi két évben nem foglalkoztak. Úgy döntöttünk hát, hogy belevágunk a dologba”

– mondta el Molnár Péter.

„Hétköznapokon délelőtt és délután bárki megtalál majd minket, akik a hangrendszerekkel kapcsolatban térnek be hozzánk, ha borozni szeretnének, azt is előre egyeztethetjük, amellett minden péntek este és szombat délelőtt is nyitva leszünk”

– tette hozzá. Szakmai segítője Vida Igor lett, aki a különféle programok, koncertek, zenehallgatások szervezését, valamint a weboldal kezelését vállalta magára, mellette pedig szívesen ad tanácsot is azoknak, akik egy új hangrendszeren, illetve a régi korszerűsítésén gondolkodnak.

Vida Igor (jobbról) hangtechnikai tanácsokat ad és rendezvényeket is szervez majd (A szerző felvétele)

A város központi körforgalma mellett található, teljesen felújított üzletben az egylégterű tágas helyiségben, asztalokkal, székekkel és egy elegáns zenehallgató nappalival várják az érdeklődőket. A kényelmes kanapén pontosan a fókuszpontból hallhatjuk a tökéletes hangképet, melyet az elhelyezett páros reproduktorok közvetítenek. A hangfalak tüske lábakon és márványlapokon állnak, melyek elnyelik a felesleges rezgéseket ezzel is még élvezhetőbbé, megfoghatóbbá téve a zeneműveket. A közös zenehallgatásokkal főleg a jazz szerelmeseinek kedveznek majd, így a kanapén ülve könnyedén kirajzolódik majd előttük az egyes hangszerek hangképe, térbeli elhelyezkedése. Szinte kéznyújtásnyira lesz a felcsendülő gitár, a zongora, a búgó klarinét, vagy a finom pergődob. Egy jól beállított hangrendszer tökéletes zenei élményt nyújthat, megszűnik az eszköz mint közvetítő a dal és a hallgató közt. Ma már léteznek olyan, bárki számára elérhető high-end hangrendszerek, amik maximalizálják a hangélményt és mégsem túl drágák. Molnár Péter üzletében elérhetőek azok az eszközök és márkák, melyekkel könnyedén megalkotható egy ilyen otthoni audiorendszer.

„Egy ausztriai cég forgalmazói lettünk, akik nagyon jó ár-érték arányban, megfizethető árakkal dolgoznak. Persze el tudunk még menni bármilyen irányba, akár fel, akár le, ahogy a helyzet megkívánja. De ez már most is high-end hangtechnika. Nem látom értelmét annak, hogy több ezer eurós komponenseket kezdjünk el árulni, azt szeretnénk, hogy a jó minőségű zenehallgatás bárki számára elérhető lenne”

– mondta el az üzletvezető.

Többféle zenei stílusban találnak itt lemezeket (A szerző felvétele)

A jövőbeni programok között lesznek majd zenehallgatásos estek, kisebb formációjú együttesek koncertjei, borkóstolók és szakmai estek is, ahol a hangtechnikáról beszélgetnek majd.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?