Egy év alatt harmadával nőtt a hulladék mennyisége Komáromban

Hulladék
Komárom |

Folyamatos kihívások érik a komáromi hulladékgazdálkodást, emellett állandóan fejleszti a rendszert az önkormányzat – derült ki a városvezetés által tartott beszámolóból.

Míg 2020-ban összesen 14 533 (440 kg/lakos), addig tavaly már 18 747 tonnát (570kg/lakos) tett ki a teljes hulladékmennyiség súlya Komáromban. Ez 29%-os növekedést jelent mindössze egy év alatt

– fejtegette Keszegh Béla (független) komáromi polgármester. Emlékeztetett, a növekedésért nagyban felelős a járványidőszak, hiszen a megnövekedett otthoni fogyasztás és online vásárlás, az élelmiszer-pazarlás, valamint az ételtárolók „népszerűsége” és az ingatlanok kiürítése is hangsúlyosabb lett. Nem elhanyagolható tétel az illegális lerakatok felszámolása sem.

Jó hír ugyanakkor, hogy látványosan növekedett a szeparáció aránya a városban, összesen 169%-kal. Az osztályozott hulladék kategóriájában több mint a négyszeresével, 232-ről 1030 tonnára nőtt a papírszemét mennyisége 2021-re.

A konyhai hulladék gyűjtése késve indult be Komáromban, ugyanis a közbeszerzést megtámadták, ám október 1-től már működik a rendszer. Az év utolsó három hónapjában 69 284 kilogrammnyi hulladékot szállíttattak el.

A polgármester hangsúlyozta, ebben az időszakban 4200 kukaürítés történt. 754 esetben nem volt „tiszta” a hulladék, vagyis más típusú szemét is került bele, ami problémát okozott a kezelésnél és okafogyottá tette a szeparálást. A családi házas övezetekben ez kevésbé jelent problémát, a lakótömböknél viszont annál inkább.

Összességében óriási potenciál van a konyhai szemét gyűjtésében, hiszen becslések szerint a teljes szemétmennyiség 40-45%-át ez a hulladéktípus teszi ki – Komárom azonban még csak 3%-nál tart.

komárom

A teljes képet tekintve – mind a város, mind a lakosok – járulékosan a kukatárolók mellett hagyott szemétért fizetnek a legtöbbet. Ennek mennyisége 1728-ról (2020) 2458 tonnára (2021) nőtt, noha törvény szerint szigorún tilos lenne az elhelyezésük.

A város jelentős előrelépést tervez a zöldhulladék kezelése terén. Nemrég 1,4 millió eurós pályázatot adtak be új komposztáló építésére a nyugati városrészben – a jelenlegi, elöregedett telep kapacitása rendkívül korlátozott. Ezzel kapcsolatban a polgármester megjegyezte: a polgároktól elvárható, hogy rendet tartsanak, szelektáljanak, ugyanakkor ők jogosan kérhetik számon a körülményeket – amelyek Komáromban sokáig nem voltak megfelelőek, s még most is vannak hiányosságok. Az egyik legnagyobb megoldandó probléma a gyűjtőudvar létrehozása volt, amely már gyakorlatilag készen van. A 350 ezer eurós létesítmény üzembe helyezéséhez még várnak néhány engedélyre. Ugyancsak fontos és folyamatos fejlesztésnek számít a kukatárolók felújítása, amelyre az évek során 140 ezer (2019), 90 ezer (2020) és 230 ezer (2021) eurót költött a város.

Keszegh Béla zárásként elmondta, jelenleg egy lakosra számítva 60-70 euró között mozog a szemétdíj, ám személyenként csak 32 eurót fizetnek a komáromiak. A városnak e téren leginkább a szelektálás mértékének növelése jelenthet anyagiakban is mérhető segítséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?