Épp a gyártási folyamat közben csapott le a rendőrség.
Droglabort számoltak fel Ekecsen
Tudatmódosító szereket gyártottak ekecsi konyhájukban. A drogokat ezt követően Lengyelországba szállították.
Egy sikeres együttműködésnek köszönhetően kapták el a bűnözőket: a Pénzügyi Hatóság Bűnügyi Hivatala (KÚFS), a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) és a wroclawi Lengyel Bűnüldöző Ügynökség (CBSP Wroclaw) két személyt tartóztatott le.
„Két lengyel és egy szlovák állampolgár tudatmódosító szerek előállítását végezte egy családi ház konyhájában. Azt egyelőre nem tudni pontosan milyen anyagról van szó, feltehetően amfetamin. A kész termékeket Lengyelországba küldték”
– mondta a Pénzügyi Hatóság Bűnügyi Hivatalának szóvivője, Martina Rybanská.
A házkutatás során az üres szobákban felszerelt laboratóriumot találtak: 258 db 5 literes tartályban toluolt, több mint 600 liter acetont, 30 liter sósavat és NPL (designer drog) előállításhoz szükséges anyagokat és eszközöket.
„32 darab, ismeretlen, kristályos anyagot tartalmazó műanyag zacskókat és papírdobozokat is találtak” – tette hozzá a szóvivő.
A két személyt, akit letartóztattak, el kellett engedniük, mivel az új designer drog nem tartozik a törvény által tiltott anyagok közé Szlovákiában.
„A két lengyel férfit a lengyel ügynökség tartóztatta le. A nyomozás Lengyelországban folytatódik, mivel a drogot oda szállították” – magyarázta Rybanská.
(bl, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.