Döntést hoztak a két fiatal ügyében, akik kegyetlenül meggyilkoltak egy 47 éves kőművest

pluska

A két turócszentmártoni fiatal fiú februárban csalta ki egy elhagyatott épületbe a gyanútlan férfit, akit alkohollal kínáltak.  Ott azonban közölték vele, hogy ő lesz az áldozatuk, ezután kegyetlenül meggyilkolták, mivel meg akarták tudni, hogy milyen érzés ölni. A Legfelsőbb Bíróság meghozta az ítéletet.

 

Még tavaly februárban rázta meg Szlovákiát Rudolf Dorčík és Milan Jesenský esete, akik alkohollal elcsalták a 47 éves, kőművesként dolgozó Jozefet egy elhagyatott menedékhelyre, majd kegyetlen módon meggyilkolták.

A férfit brutálisan megverték, többször leszúrták, ezután felvágták a fejét, hogy láthassák az emberi agyat.

Daniel Lipšic speciális ügyész még július elején emelt vádat a fiatal gyilkosok ellen. Októberben Rudolfot 24, Milant pedig 20 évre ítélte a bíróság az ügyben. Az ügyész azonban fellebbezett, mivel nem volt elégedett a kiszabott büntetések mértékével.

A Legfelsőbb Bíróság végül január 11-én, kedden Rudolf Dorčíkot életfogytiglani börtönbüntetésre, Milan Jesenskýt pedig 25 évre ítélte.

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?