Deichmann-ügy: újra munkába áll Judit

<p>Munkába áll a Deichmann-ügy sértettje. Juditot állítása szerint novemberben azért engedték el próbaidőben a cipőüzlet somorjai boltjából, mert magyarul beszélt a helyi vevőkkel.</p>

 

Kedden már új munkahelyén kezd dolgozni Judit, a somorjai Deichmann-ügy sértettje. A nő a napokban a Facebookon osztotta meg az információt, lapunk megkeresésére nem reagált – korábban már elmondta, hogy nem szeretne többet nyilatkozni az ügyben.

A Facebook-bejegyzés alapján tehát nem a cipőüzlet vette vissza. Ez meglepő is lett volna, a Deichmann ugyanis továbbra is kitart amellett, hogy nem nemzetiségi konfliktus miatt bocsátotta el próbaidőben a somorjai nőt.

Az ügyben azóta nem történt érdemleges előrelépés. Judit még a múlt héten felhatalmazta a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala jogsegélyszolgálatát, hogy kérje ki a vállalattól menesztésének valódi indoklását. „Az ügy társadalmi súlyára és a medializálására való tekintettel fogom kérni, hogy adják meg a valódi indokot” – mondta akkor lapunknak Szekeres Klaudia, a Jogsegélyszolgálat munkatársa. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?