Csökkent a légúti megbetegedésben szenvedők száma a Nagykürtösi járásban

váróterem

Az év hatodik hetében 19 százalékkal csökkent az akut légúti megbetegedésben szenvedők száma a Nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban – tájékoztatott kedden Mária Kotorová, a Nagykürtösi Regionális Közegészségügyi Hivatal (RÚVZ) járványügyi osztályának vezetője.

Kotorová hozzátette, február 5-e óta összesen 596 akut légúti megbetegedést jelentettek az orvosok. Ebből 180 influenzaszerű megbetegedés volt. „Az előző héthez képest ez közel 12 százalékos csökkenést jelent” – mondta.

A legtöbb beteg az öt évnél fiatalabb gyerekek körében volt. „A betegség lefolyása 17 személynél, azaz közel három százalékuknál járt szövődménnyel, főként középfülgyulladással, arcüreggyulladással és tüdőgyulladással” – mondta Kotorová.

A RÚVZ két óvoda bezárását javasolta a Nagykürtösi járásban. A hatodik naptári héten hat Covid-19 megbetegedést jelentettek a járásból az orvosok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?