Csak foltozgatásra futja

Nyitra |

<p>Rendkívüli testületi ülésen döntenek a Nyitra megyei képviselők a másodrendű főutak és összekötő utak felújítására szánt közel 1,6 millió euró felhasználásáról.</p>

A legutóbbi ülésen ugyanis Milan Belica megyeelnök és a képviselők is kifogásolták, hogy a megyei hivataltól csak közvetlenül a közgyűlésen kapták meg az erre vonatkozó anyagot, ezért nem tudták azt tüzetesen áttanulmányozni.

Dušan Guťan hivatalvezető viszont arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy a tervezett javítások listáját már egy korábbi ülésen jóváhagyta a testület, az egyes beruházások pontos összege viszont csak a versenypályázatok lebonyolítása után válik ismeté. Szerinte most csak arról kellett volna szavazniuk a képviselőknek, hogy felszabadítják a költségvetésben az erre a célra előirányzott 1,55 millió eurót, és ezt a keretet nem lépik túl. „A keretösszeget és a projektek listáját valóban elfogadta már a testület, de arról, hogy az egyes konkrét javítások mennyibe is kerülnének, csak az ülésen kaptunk tájékoztatást” – mondta Farkas Iván, az MKP frakcióvezetője. Éppen ezért a későbbi félreértések elkerülése végett a testület jobbnak látta a döntés elnapolását. „Az útjavításokra szánt összeg elosztásáról még szeptemberben rendkívüli ülésen tárgyal a testület” – nyilatkozta Milan Belica. A rendelkezésre álló összeget várhatóan 21 beruházás között osztják el. Nem komplex burkolatfelújításról van szó, hanem elsősorban a közlekedés biztonságát veszélyeztető úthibák eltávolításáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?