VIDEÓ: Buzánszky Jenő nevét viseli a sportcsarnok

Tornateremként szolgálja majd az alapiskolát
Királyhelmec |

Az új, multifunkciós sportcsarnok megépítésével egy régi ígéretét teljesíti a város. A kétszintes épület szinte minden sportág űzésére alkalmas. Az épületben wellness- és kávézórészleget is kialakítottak. Ha enyhülnek a korlátozások, azonnal megnyitják a komplexumot.

Az 1,7 millió euró összköltségű beruházásnak köszönhetően már múlt év végén elkészült a Helmeczy Mihály Alapiskola mögött található sportcsarnok, a kivitelezés utolsó fázisa, vagyis az épület használatbavételének engedélyezése még folyamatban van. A sportcsarnok átadásába is beleszólt az egy éve tartó világjárvány, eredetileg tavaly augusztusában nyitották volna meg. „A sportcsarnok megépítése egyébként sem volt egyszerű folyamat, mert az előző városvezetés a magyar alapiskola befejezetlen tornatermének ügyében, konkrétan egy kifizetetlen számla kapcsán olyan jogvitába keveredett, amely miatt most a városnak mintegy másfél millió eurót kellett kifizetnie. A sportcsarnok megépítéséhez először magyarországi forrásokat próbáltunk szerezni, de végül a szlovák kormány közbenjárásával 2018-ban egy 500 ezer eurós vissza nem térítendő támogatást kaptunk a félbehagyott csarnok befejezéséhez. Ez az összeg azonban kevésnek bizonyult. Figyelembe véve a város pénzügyi helyzetét, az ideiglenesen tornaterem nélkül működő alapiskolára és a városban zajló egyéb beruházásokra 1,2 millió eurós hitelt vettünk fel. Az épület szinte teljesen készen van, már csak az utolsó simításokon dolgozunk, s amint az időjárás engedi, megkezdjük az épület körüli tereprendezési munkákat isˮ – közölte lapunkkal Pataky Károly (Híd), Királyhelmec polgármestere, Kassa megye alelnöke, aki a beruházás kapcsán hangsúlyozta az önkormányzat pozitív hozzáállását.

 

Rendezvények, események

A kívülről és belülről egyaránt látványos, modern eszközökkel felszerelt sportcsarnokra – mely az érintettekkel folytatott egyeztetés után Buzánszky Jenő, az Aranycsapat néhai tagjának nevét viseli – nagy szükség volt a régióban, mert nem találni hozzá foghatót a közelben, nem beszélve arról, hogy a csarnok ezentúl a közel két éve tornaterem nélkül működő alapiskolát is szolgálja. „Úgy érzem, ez a sportcsarnok rengeteg hozzáadott értékkel gazdagítja városunkat, a környékbeli településeket, a Bodrogközt és igazából az egész keleti régiót, hiszen nemcsak a magyar alap-iskola diákjai, hanem a környék lakosai is igénybe vehetik. A csarnok névadójának pedig azért választottuk Buzánszky Jenőt, mert többször megfordult nálunk, ő volt az, aki leginkább találkozott régiónk fiatal sportolóival és ösztönözte őket a sportolásra. Mivel a híres labdarúgót korábban városunk díszpolgárává avattuk, magától értetődő volt, hogy az új csarnok az ő nevét viseljeˮ – tette hozzá a polgármester. Az 1500 négyzetméteres, 20x40 méter alapterületű, egy időben akár három különböző részre osztható csarnok a napi tornaórák mellett akár a helyi vagy megyei szintű eseményeknek és sportrendezvényeknek, köztük röplabda-, kosárlabda-, kézilabda-, floorball- vagy akár tollaslabdamérkőzéseknek is helyet adhat. A csarnokban több öltöző, raktár, mosdók, technikai helyiségek és egy gyengélkedő is található.

 

 

Kár a régibe invesztálni

Mivel a városban több nagy fejlesztés is folyamatban van, a közösségi fórumokon rengeteg támadás éri a város vezetését a költségvetés kapcsán. Pataky tisztában van a lakosok véleményével, de azt állítja, az önkormányzat kimondottan jól gazdálkodik, kiemelte, hogy a fejlesztések többségét nem a járványhelyzet alatt, hanem már jóval korábban elindították. „A város kifizette az összes tartozását, a sikeres pályázatoknak és a tartalékainknak köszönhetően pedig ezek a beruházások is megvalósulhattak. Mindig azt vallottam, hogy sokkal egyszerűbb és hatékonyabb felépíteni egy új létesítményt, mint kipofozni egy régit. Nagyon sajnálom, hogy a kormány legtöbbször csak apró foltozásokra, javításokra ad forrásokat, holott a legtöbbször ennél jóval nagyobb beavatkozásokra van szükségˮ – zárta Pataky Károly.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?