Búcsú Kolonban

Kolon. Kerek évfordulót ünnepeltek vasárnap a zoboralji településen, ahol felelevenítették 1400. december 15-ét, mely napon IX. Bonifác pápa búcsút hirdetett mindazoknak, akik a helyi templomot István király és a templom felszentelése napján meglátogatják.

Kolon. Kerek évfordulót ünnepeltek vasárnap a zoboralji településen, ahol felelevenítették 1400. december 15-ét, mely napon IX. Bonifác pápa búcsút hirdetett mindazoknak, akik a helyi templomot István király és a templom felszentelése napján meglátogatják.

Kondé Pál esperes az ünnepi misén megáldotta az erre az alkalomra készített emléktáblát.A Zobor Hangja vegyes kar fellépése után helyi népviseletbe öltözött lányok és fiúk vitték a kenyeret és bort a feláldozáshoz. E napon tartották a Zoboralja a XX. század első felében című állandó fényképtárlat megnyitóját is, amelyen Sándor Anna nyelvész méltatta a létrehozott kulturális örökséget.

A koloni Sándor Jánostól megtudtuk, ő maga is jó barátja volt Arany Albert László nyelvésznek, a felvételek szerzőjének.

„A tanár úrnak él még egy jó barátja, a 84 éves Lipcsey Gyula bácsi, Lédec szülötte. Arany A. László szellemi hagyatékát ő örökölte, többek közt több száz színes diapozitívot és fekete-fehér negatív filmet a negyvenes évekből. Kolonban létrehoztunk egy 102 felvételből álló tárlatot, amely idővel bővülhet, és az itt élők, a Zoboraljára látogatók megismerhetik néhány itteni település népszokásait. Az anyagot több száz felvételből válogattuk össze, örülnénk, ha megjelenhetne egy fényképalbum” – jegyezte meg Sándor János.

A koloniak vasárnap megkoszorúzták Arany Albert László emléktábláját. A kultúrműsorban fellépett a Szőttes Néptáncegyüttes, az abalehotai szlovák hagyományőrzők csoportja és a Mali Grojcowianie 42 tagú lengyel gyermektánccsoport. (balkó, száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?