Bringabusszal a vízpartra, két megyén keresztül

Szenc
SZENC/JÓKA/CSÖLÖSZTŐ |

Bringabusz közlekedik augusztus minden szerdáján kétszer Szenc és Csölösztő között Jóka érintésével. A Nagyszombat megye által működtetett buszjárattal a helyi turizmust, a környék szépségeit szeretnék népszerűsíteni, ismertté tenni.

A Nagyszombat Megyei Idegenforgalmi Szövetség igazgatója, Agáta Mikulová a bringabuszok elindításával kapcsolatban elmondta, örül, hogy újabb szolgáltatást adnak át a megyében. „Célunk, hogy megmutassuk a helyieknek és az idelátogatóknak, mit kínál ez a régió. A Csallóköz Európa legnagyobb folyami szigete és ivóvízlelőhelye, amely számos kirándulási lehetőséget rejt magában, például a Kis-Duna menti kerékpárutakat, a jókai, a dunatőkési és a tallósi vízimalmot, továbbá természeti kincseket, gazdag állat- és növényvilágot. A bringabusszal szeretnénk újabb lehetőséget adni az aktív pihenésre, gasztronómiai élmények felfedezésére” – fogalmazott Agáta Mikulová. 


Jozef Viskupič megyeelnök hangsúlyozta, a Szenc és Csölösztő között közlekedő bringabusz legalább két megyét, Pozsony és Nagyszombat megyét köti össze, de Somorjánál az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúton is folytatni lehet a kerekezést. „A szabadidő hasznos eltöltésére nyújtott lehetőségek a megyék feladatai közé is tartoznak. Úgy érzem, sikeresnek nevezhető a Víztől vízig tele élményekkel (Od vody k vode so zážitkami) nevű projekt, amely a Nagyszombat, az élmények megyéje program része. A bringabusz egy speciálisan kialakított autóbusz, amelynek egyik felében kerékpárállványok találhatók, valamint a rollerrel és görkorcsolyával közlekedők is utazhatnak rajta” – tájékoztatott a megyeelnök.

Az érdeklődők augusztusban minden szerdán 9.00-kor és 13.30-kor utazhatnak Szencről Jóka érintésével Csölösztő felé, vissza pedig 12.30-kor és 18 órakor indul a bringabusz. Jegyet az autóbuszon lehet venni. Gyermekeknek 3 éves korig ingyenes, 16 éves korig 75 cent a menetjegy, felnőtteknek 1,50 euró. A menettérti jegyek ára a feltüntetett árak duplája. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?