Bizonytalan kilátások

koronavírus óvoda
Galánta/Alsószeli/Taksonyfalva/Deáki/Pered/Zsigárd/Farkasd/Negyed |

Több mátyusföldi településen elhalasztották az iskolák és óvodák megnyitását. A tesztelésre készülnek, de a tesztekre pénteken délelőtt még várni kellett.

Galántán az eddigiekhez hasonlóan szervezik meg a lakosok tömeges tesztelését. Az erről szóló részletes tájékoztató megtalálható a város honlapján. Peter Paška polgármester a közösségi hálón pénteken közzétett videóüzenetében értesítette a lakosságot, hogy a regionális közegészségügyi hivatallal és a városban működő iskolák és óvodák igazgatóival való egyeztetés után úgy döntöttek, nem nyitnak ki hétfőn az iskolák, óvodák, illetve marad az eddigi működési rend. Az óvodába és a napközibe tehát csak azok a gyerekek járhatnak, akiknek a szülei a kritikus infrastruktúrában dolgoznak. Továbbra is folytatódik a távoktatás.

„Galántán a járványügyi helyzet valamelyest romlott, nincs javulás, ezért ha megnyitnánk az oktatási intézményeket, azzal csak romlana a helyzet”

– fogalmazott Peter Paška, akinek meggyőződése, hogy ez a lehető legjobb lépés annak érdekében, hogy megvédjék a lakosságot, hiszen az iskolák megnyitásával jelentősen megnőne az ingázók száma a városban. A városban tanuló 1700 diákból 700-an utaznak be a környező településekről.

Alsószeliben a hét folyamán mindent elkészítettek ahhoz, hogy vasárnap le tudják tesztelni az iskolák és óvodák alkalmazottait, a szülőket és a felső tagozatos tanulókat, hogy február 8-tól visszatérhessenek a tanulók az iskolába, a gyerekek az óvodába.

„Mivel a kormány döntése alapján csak negatív teszttel mehetnek munkába az emberek, ezért a tesztelést kénytelenek vagyunk kiterjeszteni az egész falu lakosságára, tehát amennyiben megkapjuk a teszteket, leteszteljük a lakosokat abban a formában, ahogy eddig. Az óvodákat és iskolákat hétfőtől megnyitjuk, mert tarthatatlan a jelenlegi helyzet”

– mondta el lapunknak Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere.

Kifejtette, nem tudja, meddig lehet még folytatni a heti szűréseket. A közel kétezer lakosú településnek nagyjából ötezer eurójába kerül minden forduló. „Az állam visszafizeti a kiadások nagy részét, de egyelőre nem tudni, mikor. Nem minden település tudja megelőlegezni a kiadásokat hétről hétre. Csakis a szeli lakosok miatt vállaljuk ismét a szűrést, mert ha nem csinálnánk tesztelést, nem tudom, hova mehetnének teszteltetni magukat. A legnagyobb probléma, hogy úgy tűnik, hiába van hetente tesztelés, a fertőzöttek száma nem csökken” – fejtette ki Kovács Lajos.

Taksonyfalva polgármestere, Mészáros Márta úgy nyilatkozott, készülnek a tesztelésre, csak a járási hivatal értesítésére vár, hogy mikor mehet a tesztekért. A hetven óvodásnak nagyjából a fele szeretne hétfőn visszatérni az óvodába.

„Az óvónők elkezdték kiosztani a szükséges formanyomtatványokat a szülőknek, hogy ne hétfőn reggel kelljen a gyerekek átvételekor a papírok kitöltésével az időt húzni. Péntek délelőttig nem kaptunk értesítést a Közegészségügyi Hivataltól arról, hogy kinyithatjuk-e az óvodát, de ha azt megkapjuk, szeretnénk, ha probléma nélkül újranyithatnánk az óvodát”

– fogalmazott Mészáros Márta.

Pénteken a jövő heti iskola- és óvodanyitásról tartottak közös értekezletet Deáki, Pered, Zsigárd, Vágfarkasd és Negyed községek polgármesterei. Úgy határoztak, hogy a Vágsellyei járás rendkívül kedvezőtlen járványügyi helyzetére való tekintettel nem nyitnak ki az oktatási intézmények ezeken a településeken. A Vágsellyei járás jelenleg a IV., úgynevezett fekete zónába tartozik. A polgármesterek a jövő héten, a hétvégi tömeges tesztelés eredményeinek kiértékelése után döntenek arról, mikor nyithatnak ki a fenntartásuk alatt álló óvodák és iskolák. Az öt településen, ugyancsak közös megegyezéssel, a hétvégén ismét megtartják a koronavírus-tesztelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?