Bírósági határozat a kétyi óvoda ügyében

Kéty |

<p>Bírósági határozat született az Érsekkétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda ügyében. A Lévai Járásbíróság úgy döntött, a polgármester köteles átadni az intézmény igazgatójának az óvoda kulcsait, le kell állítania az elkezdett építkezést, és alá kell írnia a bérleti szerződést, amit korábban a képviselő-testület már jóváhagyott. Emellett a falunak a bírósági eljárás költségeit is ki kell fizetnie.</p>

A községnek lehetősége van arra, hogy fellebbezést nyújtson be. Megpróbáltuk telefonon elérni Molnár Pétert, a falu polgármesterét, aki korábban többször jelezte, elektronikus levélben feltett kérdéseinkre nem válaszol. Szerettük volna megkérdezni, élni fog-e a fellebbezés lehetőségével. Molnár Péter nem vette fel a telefont.

VIDEÓS ÖSSZEFOGLALÓ A POLGÁRMESTER "AKCIÓJÁRÓL" ITT 

A Érsekkétyi Egyházi Alapiskola és Óvoda közös igazgatással két épületben működik. Az épületeket az egyház a falutól bérli. A gondok akkor kezdődtek, amikor a 2014-ben megválasztott polgármester felmondta a meghatározatlan időre szóló bérleti szerződéseket. Az intézkedés számtalan bizonytalan helyzetet és félreértést eredményezett. A legutóbbi viszály idén júliusban tört ki. Molnár Péter polgármester ugyanis nem volt hajlandó aláírni az óvoda bérleti szerződését, amit a képviselő-testület előzőleg kétszer is jóváhagyott. A második döntés után köteles lett volna aláírni a megállapodást, amit ehelyett látványosan széttépett. A testület tudta és beleegyezése nélkül az oktatásügyi minisztériumnál az önkormányzati óvoda bejegyeztetését kérvényezte, amit a képviselők utólag elutasítottak. Ezután a polgármester Hajdú Árpádot, az óvoda igazgatóját arra utasította, hogy a tanév végén adja át neki az intézmény kulcsait. Erre az igazgató – mivel a vakáció első heteiben az épületben nyári óvoda működött – nem volt hajlandó. Július 18-án a polgármester úgy döntött, feszítővassal jut be az épületbe. Bár a testület nem hagyta jóvá az épület felújítását, a megjelent munkások a polgármester utasítására kicserélték az épület ablakait és lecserélték a zárakat is. A napokban meghozott bírósági döntés értelmében a polgármesternek le kell állítania a felújítást, alá kell írnia a bérleti szerződést és át kell engednie az épületet a bérlőnek.

Az óvoda kulcsait értesüléseink szerint ma kell átadnia az igazgatónak. Az ügy fejleményeiről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?