Az alacsony vízállás miatt szinte lehetetlen csónakázni az Ipolyon

Ipoly

A szárazság, a rendkívül kevés víz miatt szinte lehetetlen csónakázni az Ipolyon – jelentette ki Kerata László, Ipolynagyfalu (Veľká Ves nad Ipľom) polgármestere (Nagykürtösi járás).

Felidézte, hogy több mint hat éve szerveznek vízi túrázást. „Ipolyság felett van néhány falu, amely foglalkozik ezzel. Csónakokat és más felszerelést vásároltak, nemzetközi pályázaton szerezték be azokat, a mi falunk önerőből, illetve kisprojekt keretében” – mondta a polgármester.

Az időjárás azonban most rendkívül kedvezőtlen helyzetet teremtett. „Nagyon kevés víz van a mederben, ráadásul a mi térségünkben már két éve nem működik két zsilip” – tette hozzá a polgármester. „Az előző szezonokban minden hétvégén vízen voltak a csónakok, most szinte csak kivételesen. Tavaly csaknem az egész Ipolyon végig lehetett csónakázni, néha a csónakhiány jelentett gondot, előre le kellett foglalni őket” – idézte fel Kerata László.

„Ha például horgászverseny van valahol, akkor alkalmazkodunk, kihagyjuk azt a szakaszt. De ha elég víz van az Ipolyban, szinte semmi akadálya nincs a vízi túrának” – folytatta a polgármester, bár azt megjegyezte, a hódok gondot okozhatnak. „Nagyon tetszik nekik a környéken, lassan alig van olyan fa, amit ne rágtak volna meg. Ezek aztán idővel bedőlnek a vízbe és akadályt képeznek” – zárta a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?