Átképezték a csatárt

Dióspatony. Csicsay Kornélt aligha kell futballkedvelő olvasóinknak bemutatnunk. A nyáradi illetőségű labdarúgó felfelé ívelő pályafutását hazai környezetben kezdte. Az ifik gólfelelősére csakhamar felfigyeltek a ligetfaluiak játékoskerítői.

Csicsay Kornél M. Nagy László felvételeDióspatony. Csicsay Kornélt aligha kell futballkedvelő olvasóinknak bemutatnunk. A nyáradi illetőségű labdarúgó felfelé ívelő pályafutását hazai környezetben kezdte. Az ifik gólfelelősére csakhamar felfigyeltek a ligetfaluiak játékoskerítői. A hórihorgas fiatalember néhány mérkőzésen viselte is az Atmedia mezét, mi több, gólt is szerzett. A nagy konkurenciára, illetve a főiskolai tanulmányaira való tekintettel kissé visszavette a tempót. A DAC-hoz igazolt, egy ideig sárga-kék szerelésben riogatta az ellenfelek védőit. Dunaszerdahelyen azonban nem tudta megvetni a lábát az első csapatban, így odébbállt. Úgy tűnik, Dióspatonyban végleg megállapodott. Mostani állomáshelyén az egykori játékostárs, Cséfai Tibor szakmai elképzelése alapján átképezte a támadót. Kornél csakhamar a védelem tengelyébe került. Új szerepkörében tapasztalatainak, termetének egyaránt jó hasznát veszi. Szervezi a kollektíva védelmét, megszűri a riválsok rohamat. Ha kell, az ellenfél kapuja előtt is nagy port kavar. – Elsősorban a standard helyzetekből tudok profitálni. Szögletekből, büntetőből húzok hasznot, így olykor még az én nevem is felkerül a góllistára. Dióspatonyban jó kollektíva van kialakulóban. Több egykori kiválóság, például Stano Lieskovský, Rosťa Prokop segíti a fatalok beilleszkedését, fejlődését. A DAC keretéből is érkeznek kisegítő emberek. Ebben a bajnokságban az abszolút élmezőnyben tanyázunk, megizzasztjuk még akár a bakai listavezetőt is – foglalta csokorba átképzés utáni tapasztalatait, élményeit a mindig mosolygós Kornél. (án)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?