Áthelyezték volna az építésre váró sportcsarnokot Dunaszerdahelyen

sportcsarnok
Dunaszerdahely |

Két hónappal a terv jóváhagyása után újra a szabadidőparkba tervezett sportcsarnokról tárgyalt volna az önkormányzat. Felmerült, hogy a kiszemelt zöldterület helyett az egykori amfiteátrum helyén épülhetne meg az Aréna DSZ, végül azonban nem került terítékre a javaslat.

A képviselők januárban támogatták a háromezer-ötszáz fő befogadására alkalmas rendezvény- és sportcsarnok megépítését, amelyre még 2019-ben kapott állami támogatást a város. Az új csarnok megépítését a HC DAC kézilabdacsapat sikere is indokolja. Két hónapja hosszú vita előzte meg a jóváhagyást, ugyanis a meglévő csarnok mellett, a zöldterület kárára épülne meg az új központ. A rendelet elfogadása után aláírásgyűjtés is indult, eddig több mint ezren kérték, hogy a fás terület ne legyen a beruházás áldozata. A hétvégén azonban új lehetőség is felmerült.

Új lehetőség

Ahhoz, hogy az új csarnokban nemzetközi tornákat is rendezhessenek, fontos az edzőpályákkal való összeköttetés – ez determinálja az aréna elhelyezését. Hájos Zoltán polgármester azonban a hétvégén a közösségi portálon felvetette, hogy a város megvehetné a fás rész melletti, az egykori amfiteátrum alatti területet, és itt építhetnék meg az új csarnokot, ezzel megóvva a zöldterületet. A polgármester egy hozzászólásban közölte, hogy az eladó közel 780 ezer euróért válna meg a telektől. Hájos felvetette, hogy a képviselők keddi ülésükön megváltoztathatnák a korábbi határozatukat, a nyilvánosság véleményét kérte. A hozzászólók többsége a zöldterület megóvását szorgalmazta, sokan viszont úgy gondolták, hogy a régi sportcsarnok helyén kellene felépíteni az újat, csakhogy a terv nem ezzel számol.

Hiányos meghívó

Kedden tárgyalt a város önkormányzata, és a tervek szerint az új arénáról szóló anyagot is beterjesztették volna a képviselők elé. Antal Ágota képviselő hívta fel a figyelmet arra, hogy a javaslat nem található a képviselőknek elküldött anyagok között, és mivel nem tudtak rá felkészülni, nem is dönthetnek róla. A testület nagyszámú tartózkodással elutasította a javaslatot, így nem tárgyaltak a sportcsarnok áthelyezéséről. A polgármester szerint elszabotálták a tárgyalást, a város ugyanis feltöltötte az anyagokat az internetes felületre.

„Fel volt töltve az anyag, igazolásunk is van erről. Mostantól minden egyes ülésre igazolással érkezek majd azért, hogy ne fordulhasson elő, hogy valaki elszabotálja a tárgyalási pontok valamelyikét. A képviselők többségének az volt az érdeke, hogy ne nyissák meg a témát, és ne kelljen konfrontálódniuk, mert kényelmetlen lenne”

– nyilatkozta Hájos, aki úgy gondolta, valaki azért is távol maradt az ülésről, hogy ne kelljen állást foglalni a kérdésben. „Január 12-én született egy majdnem egyhangú döntés, amely egyértelművé tette, hogy az építendő rendezvény- és sportcsarnok a meglévő mellé kerül. Ez a határozat érvényben van, a módosítási kísérlet nem volt sikeresˮ – nyilatkozta lapunknak Horváth Zoltán.

Cseberből vederbe

A HelloSzerdahely Polgári Társulás ezer aláírást gyűjtött össze a zöldterület további zsugorítása ellen, az áthelyezés azonban szerintük nem megoldás. „Cseberből vederbe kerülnénk. Túl nagy áldozat néhány száz méterrel arrébb venni 770 ezer euróért egy telket, ami egyébként szintén zöldterület, és ha ott épülne meg a csarnok, akkor már nem felelne meg a nemzetközi szabályoknakˮ – nyilatkozta Miske Tamás, a társulás alapító tagja. Szerintük a legideálisabb az lenne, ha a város szélén építenék meg a csarnokot, egy sportcentrumot létrehozva ezzel. A másik lehetőség a műjégpálya helyén felépíteni a létesítményt, így összeköthetnék a régivel.

„Erre azt a választ kaptuk, hogy ott kicsi a hely. A petíciónk célja az volt, hogy rámutassunk, szerintünk nem fontos a városnak a zöldterület, hanem az, hogy minden be legyen építve, el legyen adva. Az építés és fejlődés megállíthatatlan, de máshogy is lehet építkezniˮ

– jegyezte meg Miske.

Zöld javaslatok

A társulás tagjai egyeztettek Horváth Zoltánnal, mindkét fél úgy gondolja, hogy konstruktív volt a megbeszélés. A HelloSzerdahely több javaslatot is megfogalmazott, amelynek köszönhetően környezetbarátabb lehet a projekt. „Az egyik legfontosabb, hogy ha a tervezett helyén építik fel a csarnokot, akkor legyen zöld tetős. A kivágott fákat nem lehet átültetni úgy, ahogy elképzelte az önkormányzat, nem ismerünk olyan technikát, amellyel át lehet helyezni egy fát, hogy az tovább zöldüljön. Azt kértük, hogy a közelben ültessenek ki új fákat, és minőségi csemetéket, ne száraz karókat szurkáljanak le, amik csak pár hónapot bírnak kiˮ – sorolta a javaslataikat Miske Tamás.

Horváth Zoltán azt mondta, foglalkoznak a javaslatokkal. „Közelebb kerültünk egymáshoz a tárgyaláson. A dendrológiai vizsgálat szerint 50-60 olyan egészséges fa van a ligetben, amit majd pótolni kellˮ – közölte a képviselő, majd hozzátette, hogy jelenleg az aréna építéséhez szükséges dokumentáció előkészítésénél tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?