Akik nélkül nem jöhetne létre a fesztivál

A koronavírus-járvány miatt elrendelt intézkedések következtében idén a XVIII. helyett a XVI. Jurtanapokat tartották meg Alsószeliben. A kezdetektől résztvevője vagyok a fesztiválnak. A legelsőn mint fellépő vettem részt, majd hosszú évekig mint látogató, később mint a fellépőt kísérő szülő. A járvány előtti utolsó alkalommal már belekóstoltam az önkéntes munkába egy rövid időre és eldöntöttem, hogy legközelebb több időt töltök a segítők között, hátha sikerül megfejtenem, hogyan lehet egy ekkora fesztivált ilyen magas színvonalon úgy megszervezni, hogy közben mindenki jól érzi magát, szórakozik és a kemény munkát követő fáradtsággal egyúttal fel is töltődik. A konyhasátorban töltött időt arra is kihasználtam, hogy az önkénteseket megkérdezzem, miért vállalják a munkát. 

A keménymag

Pukkai Tibor viccesen konyhafőnökként mutatkozik be, ő a felelős a katlanban főtt ételekért. A kezdetektől minden évben segédkezik, mert úgy véli, fontos, hogy tegyen valamit a közösségért. „Olyan jó itt, olyan jó a társaság, hogy alig vártuk, hogy két év után újra legyen Jurtanapok, újrainduljon az élet” – mondja az egyik önkéntes, aki nem szeretné, ha a neve megjelenne. Vígh György hozzáteszi, ő azért vállalta a munkát, mert már nyugdíjas, de korábban mint helyi képviselő is kötelességének érezte, hogy besegítsen, illetve a Csemadok tagjaként mindenféle kulturális rendezvény szervezésében részt vett, így a Jurtanapokéban is. A hétvégén a zöldségek és más hozzávalók tisztítását, szeletelését végezte három napon keresztül. Virág Dezső egy évet hagyott ki a tizenhatból. „Az ember azon van, hogy a magyarságot képviselje, ezzel tudom leginkább segíteni a közösséget. Sok évig én voltam a sofőr, most pedig húst sütök. Hetvennyolc éves vagyok, délután már kicsit pihennem kellett” – fogalmazott. Puskás Margit a kemencéknél a lepénysütést vállalta. Visszaemlékezve elmondta, 2005-ben, várakozással telve szervezték meg először a fesztivált, majd évről évre egyre bővült a kínálat. „Volt egy év, amikor annyi eső esett, hogy az egész Lapost elöntötte a víz, kérdéses volt, meg lehet-e tartani a fesztivált, akkor került a konyha a Laposról egy magasabban fekvő helyszínre. Egy másik alkalommal három napig esett és nagyon hideg volt, mégis kígyózott a sor, az emberek esernyőkkel sorakoztak a lepényért. Az önkéntesek sínadrágba öltözve dolgoztak, a lepénytésztát pokrócokba takargatva, hősugárzókkal melegítve kelesztettük” – mondta el legemlékezetesebb élményeit. Egy másik segítő, aki szintén nem vállalta a nevét, ugyancsak a társaság miatt jön évről évre. „Nagyon hiányzott a kiesett két év, imádok itt lenni, nagyon jó a hangulat, hívás nélkül jöttem reggel fél kilenctől éjfélig mindhárom nap. Akarattal, szívvel-lélekkel kell csinálni” – válaszolja arra a kérdésre, hogy túl a hatvanon hogyan lehet bírni a munkát. Az önkéntesekre általában jellemző, hogy a gyermekeik, később az unokáik is követik a példájukat. Egyikük elmondta, a fia szabadságot vesz ki a fesztivál miatt, hogy az előkészületekben és az utómunkákban is részt vehessen. Van, aki a fia kérésére állt be segíteni a fesztivál első évfolyamában és azóta sem hagyott ki egyet sem. Szerinte azért alakult ki a fesztivál körül ilyen összetartó közösség, mert az idősebb generáció abban nőtt fel, hogy családi körben, a rokonokkal együtt végezték az olyan munkákat, mint a tollfosztás, kukoricahántás. Munka közben beszélgettek, szórakoztak, nótáztak, élmény volt ott lenni akár felnőttként, akár gyerekként. Az önkéntes munka nagyon hasonló, hiszen miközben elvégzik a feladatokat, van idő szórakozni. 

Idegenekből ismerősök

A helyieken kívül rengeteg önkéntes csatlakozik más településekről is, főleg a fiatalabb generációkból. Molnár Bálint Előd Taksonyról jött, életében először állt be lepénytésztát dagasztani. „Mindig a Hörpintőben vagyok beosztva, ahol itatjuk az embereket és csináljuk a fesztivált. A hatodik Jurtanapokon vettem részt először önkéntesként, egy alsószeli osztálytársam kérésére. Nagyon megtetszett a harcművészeti rész, először megtanultam, majd tanítottam az íjászatot. A szeliek észreveszik, ha az ember dolgozik, így mindig több feladatot kaptam. Napszaktól függően változó, hogy melyik az a munkakör, ahol a legszívesebben vagyok. A legjobb hely a Laposon a fűzfák alatt az íjászat oktatás, mert ott nincs olyan nagy meleg, este viszont a Hörpintőben van a legjobb hangulat és a szép lányok is odajönnek” – árulta el Bálint. A gútai születésű Borka Marcsi a magyarországi Tordasról érkezett. „Nálunk nincs ilyen jó fesztivál, ezért jöttem a gyerekeimmel együtt, akikkel itt sátorozunk. Három évvel ezelőtt voltunk itt először, akkor a leves főzésében segítettem. Most fülelek, tanulom a helyiek humorát és a lepénykészítést, egész nap dagasztok” – mondja. Tari Eszter öt éve, a bátyja hatására, Galántáról jár rendszeresen segíteni, idén először az információs sátorban vállalt munkát, előtte mindig a konyhában volt, de nevetve bevallja, a legjobb buli a színpad előtt van. Csobády Csilla Jabloncáról érkezett. Nyitrai egyetemistaként a Gímesi Művelődési Tábor és Gólyatábor szervezőjeként ismerkedett meg a Jurtanapok szervezőivel. „Először 2019-ben jöttem el és nagyon megtetszett a hangulata. Az ittlétem alatt az egyik jurtában lakom. Az első éjszaka a legnehezebb, mert szokni kell a bogarakat, de nagyon szeretem. Ami bennem leginkább megmaradt az első alkalommal, az az elképesztő családias hangulat és az a szabadság, amit itt érzek. Ahogy látom, hogy a gyerekek rohangálnak, és bárki szemmel tartja őket, nemcsak a szüleik, tényleg úgy érzem, mintha egy hatalmas család lennénk” – fogalmazott Csilla.

Faloda és Serelde

Morvai Viola, Fekete László és Szeles Pál Ildikó Kovács Julianna kérésére álltak be segítőnek. Baráti társaság az övék, egykori osztálytársak, illetve munkatársak, akiknek jólesik kimozdulni a megszokott hétköznapokból. „Itt nem kell olyan megterhelő, felelősségteljes munkát végezni, mint a munkahelyünkön, itt bulizni lehet, beszélgetni akár olyan emberekkel is, akikkel csak évente egyszer van erre lehetőség, vagy csak itt találkozunk. Kellemesen elfáradunk, mégis annyira föltöltődünk, hogy a következő Jurtanapokig táplálkozni tudunk belőle” – fejtette ki Morvai Viola. Szeles Pál Ildikó ötödik éve önkénteskedik, a lepénysütőknél kezdte. Szerinte mindenhol jó, de legjobb a Falodában, mert rálátni a színpadra is. Kihasználják a gyógyító jurta kínálatát és a kirakodóvásárt is van idejük végigjárni. Seres Csilla és férje, Zoltán nevükhöz híven a Sereldében dolgoznak. Csilla esetében az önkéntes munka összekapcsolódik a fesztivállal, mint mondja, neki itt jó a buli. „Évek óta miénk a vasárnap délelőtti műszak, mivel kicsi gyerekeink vannak, szombaton nem maradunk sokáig, így másnap korán tudunk kelni. Jó érzés adni, segíteni, közben nagyon sok ismerőssel lehet találkozni” – tette hozzá. 

A fesztivál lebonyolításában közel kétszáz önkéntes vesz részt. Külön csapatok felelnek a rendért, a takarításért, a szereplők ellátásáért, a sátrak, jurták építéséért, lebontásáért. A szervezők minden fesztivál után köszönőesten látják vendégül mindnyájukat. Így épül a közösség, alakulnak ki barátságok, szerelmek, köttetnek házasságok. Közben pedig a környék legszínvonalasabb programjait kínálják a látogatóknak.