A Szövetség Nyitra megyei frakciója egyben marad

Andruskó Imre
Komárom |

Andruskó Imre (volt Híd-platform) és Orosz Örs (Összefogás-platform) szokásos havi sajtótájékoztatójukon a pártszakadásról és a Gyimesi-ügyről is kifejtették az álláspontjaikat. A megyei frakciót nem hagyják el a Híd-platform tagjai.

A két politikus – mivel mindkét önkormányzati szinten képviselői mandátummal bírnak – aktuális megyei, s részben városi témáról tájékoztatták a sajtót Komáromban, majd ezt követően újságírói kérdésekre a Szövetség válságáról is beszéltek.

Végigcsinálni

Andruskó Imre a Híd 2009-es létrejötte után több választáson is a párt színeiben indult, a Szövetség megalakulása óta pedig a Híd-platform tagja volt. Forró Krisztián pártelnök a platform több tagja mellett még kedden úgy utalt Andruskóra, mint aki nem fog kilépni a pártból.

Nem tartottam szerencsésnek, illetve fer eljárásnak, hogy fél évvel ezelőtt bekerülök a megyei testületbe, utána pedig azt mondom a kollégáknak, hogy ennyi volt, s elmegyek”

ismertette a döntését Andruskó. Hozzátette, a múlt heti frakcióülésen ő, valamint a Híd-platform más képviselői is jelezték a megyei frakciót vezető Farkas Ivánnak, hogy maradnak. „Akik elmentek, azoknak sok sikert kívánok a következő vagy új pártban. Szerintem nem azzal kell foglalkozni, hogy kik vagy miért mentek el, hanem arra kell összpontosítani, hogy miránk, akik a Szövetségben maradnak, egy nagyon erős és kemény választási kampány vár” – fűzte hozzá, ám a saját távolabbi politikai jövőjét némileg homályban hagyta:

Hogy mi lesz tovább, négy év múlva, azt nem tudom, de az biztos, hogy ezt a ciklust becsülettel végig fogom csinálni a Szövetség színeiben megyei és helyi szinten is”.

Fejünk feletti” válság

Felelőtlenségnek tartom ezt a helyzetet. Mindenkit megértek, láttam belülről a folyamatokat. Tanulva a múlt hibáiból, én biztosan semmiféle szitkozódást senki ellen, nyilvánosan nem fogok elkövetni. Nagyon szépen köszönöm a volt kollégáimnak a közös munka lehetőségét, de azt azért szeretném aláhúzni, hogy a tegnapi napon nem a Szövetség, hanem a Híd szakadt ketté. Ezt nagyon sajnálom, ez nyilvánvalóan óriási veszteség, de rendkívüli tiszteletlenség lenne az itt maradt kétharmadnyi csapatot valamiféleképpen ellehetetleníteni” – fejtette ki Orosz Örs, aki szerint a helyzet stabilizálódhat a következő hetekben. Mint mondta, ő maga biztosan nem fogja elhagyni a pártot: „De nagyon gondolkodok azon – s most a személyes álláspontomról beszélek – hogy miként fogok hozzáállni a soron levő választásokhoz. Az Összefogás platformjának volt egy gyűlése a héten, annak a házi feladata a listaállítás volt, ezt abszolváltuk” – fejtegette, a végleges, kollektív álláspontot azonban majd csak a következő találkozón alakítják ki. A párton belüli válság okairól azt mondta, ahogy a 2009-es pártszakadáskor, úgy az események most is a „fejük fölött” zajlottak. Emellett a társadalmat korábban megosztó árkok „nem lettek megnyugtatóan betemetve” az elmúlt három évben, azonban pozitív példaként említette a Nyitra megyén belül zajló pártépítést.

„Van ennek a pártnak egy statutáris képviselője, aki a jéghegy csúcsán áll. Neki az a feladata karmesterként, hogy összehangolja a zenekar különféle hangszereit. Vannak ebben a csapatban nehezebben kezelhető esetek. Én nem akarom ezt szétmaszatolni, de nyilván a nálamnál eggyel idősebb politikai nemzedék felelőtlenségében látom ezt a kialakult szomorú helyzetet. Mindenre kell, hogy legyen megoldás, mindig kettőn áll a vásár. Ezen a mostani héten a hidasok kezében volt a sakkbábu, ők voltak lépésben, ők tették meg azt az utolsó húzást, amely a platformjuk széteséséhez vezetett. Véleményem szerint ez hiba volt, nemcsak a Szövetségre, de a saját politikai jövőjükre nézve is

konstatálta Orosz.

A Gyimesi-faktor

A két képviselő újságírói kérdésre a „Gyimesi-ügyről” is beszélt. Andruskó elmondta, sok mindennel nem ért egyet, amit Gyimesi György képvisel, de a Szövetség egy „széles spektrumot” fog össze. Ő nem hívta volna a listára az OľaNO korábbi politikusát, de elfogadja, hogy így történt. „Azzal, hogy Gyimesi neve bekerült a köztudatba, egy 22-es csapdája alakult ki, hiszen ha az MKP elengedte volna a kezét, lehet, hogy eltaszította volna magától azt a választói réteget, amely kedveli Gyimesit. Viszont a Hidat, annak egyes képviselőit is megértem abban, hogy nem tudták elfogadni Gyimesi Györgyöt. Ezáltal pedig lehet, hogy az fog előállni, hogy a Híd szavazóinak egy része is elmegy” – vázolta, miként hathat ki az ügy a Szövetség szavazótáborára.

Orosz Örs úgy látja, Gyimesi nem „patás ördög”, de nem is „Messiás”: „Ő is hoz ebbe a csapatba” – mondta, s egyben védhetetlen álláspontnak tartja „a sztori genezisétől függetlenül”, hogy ha egy ember miatt kerül sor a nehezen létrehozott közös párt elhagyására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?