A szlovákiai magyar közösség értékrendje és kulturális változásai

Fórum Kisebbségkutató Intézet
Fűr |

E címmel tartott kétnapos tudományos konferenciát a Fórum Kisebbségkutató Intézet (FKI) Fűrön, amely során a (cseh)szlovákiai magyarság történetének és társadalmának megannyi aspektusát vizsgálták.

A tanácskozás igazi multidiszciplináris esemény volt: a szociológia, demográfia, etnológia és történettudomány képviselői osztották meg kutatásaik eredményeit a jelenlevőkkel.

Simon Attila intézetigazgató üdvözlő szavai után a nyitó előadást Szaló Csaba szociológus tartotta, amely során a szenvedéstörténetek és nosztalgikus hangulatok szerepét vizsgálta a kisebbségi önértelmezésben. Mint mondta, sokkal inkább csak kérdéseket szeretne megfogalmazni, nem pedig válaszokat. Ehhez igazodva többek között azt kérdezte, hogy van-e egyáltalán bármiféle más lehetősége a kisebbségi magyaroknak, minthogy „a múlt fele nézve, sóvárogva“ próbáljanak kiépíteni valamiféle identitást? A szakember úgy látja, kulturális értelemben is olybá tűnik, mintha csak a múltunk lenne az a hely, ahova „elbújhatunk“. A romantikus elvágyódás kényszere szerinte összefügg a válságos társadalmi helyzettel – ami lényegében „nagyon régóta“ tart, hiszen az emlékezés képes annak gyökereit képes visszavezetni a 20. századot megelőző időszakba is. „A múltban találjuk meg igazán önmagunkat, oda vágyódunk vissza“ – mondta a szociológus, s hozzátette, van ebben valami titokzatos gyönyörűség.

Az első szekció előadóiként az érdeklődők hallhatták még Gyurgyík László előadását is a 2021. évi népszámlálás szlovákiai magyarokra vonatkozó adatairól – erről a témáról majd bővebb beszámolót, ill. riportot olvashatnak később a Közélet rovatunkban – valamint a Öllös László politológus, a FKI elnöke értekezett még a magyar-szlovák nemzeti megbékélés érveiről, valamint ellenérveiről.

A tanácskozás egy többéves, a Kutatást és Fejlesztést Támogató Ügynökség (APVV) által támogatott projekt keretén belül valósult meg. A előadások alapján írt, már megjelent vagy megjelenés előtt álló publikációkat a FKI különböző kiadványaiban kereshetik az érdeklődők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?