A nyomozókban bíznak a deáki rablás áldozatai

Csimmáék-rablás
Deáki |

Döbbenten vették tudomásul az emberek, hogy Deákin fegyveres rablás történt. A helyi Csimma étterem tulajdonosait, a Csimma házaspárt több tízezer euró értékben megkárosították.

Kedden hajnalban fegyveres rablás történt a Vágsellyei járásban fekvő Deáki községben. A három támadó 40 ezer euró készpénzt és 10 ezer euró értékű ékszert vitt magával. A megtámadott házaspárt fegyverrel kényszerítették a pénz és ékszekerek átadására, és megkötözték őket. Csimma István, az egyik áldozat, lapunknak elmondta, mivel a nyomozás még tart, ezért csak kevés információt adhat, a rendőrökkel folyamatosan kapcsolatban vannak, csak nekik mondhat el részleteket.

„Az ablakon jöttek be a hálószobába, a ház mögött, a kert felől másztak be a kerítésen. Sáros volt minden tőlük. Pontosan tudták, merről kell bejönni, előre kitervelt betörés volt. Az arcukat teljesen eltakarták, csak a szemük látszott. Minket a feleségemmel megkötöztek. Engem fejbe is vágtak a pisztollyal. Oroszul és ukránul beszéltek. Azt mondták, ha nem adom oda a pénzt és az ékszereket, fejbe lőnek, a tarkómhoz szegezték a fegyvert. Miután elmentek, szerencsére sikerült kiszabadítani magam. Nem engedtem, hogy a kezemet szorosan összehúzzák, és fel tudtam venni egy tálcát, amit összetörtek, azzal tudtam elvágni a kezemen a kötelet. Nagyjából tíz méter hosszú kötelet tekertem le magamról. Ugyanúgy távoztak, ahogy jöttek, az ablakon keresztül, a hátsó kerítésen át” – részletezte Csimma István. A sértett azt is elmondta, hogy elvették a telefonjaikat és megfenyegették őket, hogy ha értesítik a rendőrséget, visszatérnek és lelövik őket.

„Miután kiszabadultam, autóba ültem és elmentem az egyik barátomhoz, onnan hívtam fel a mentőt, mert a feleségem teljesen sokkos állapotba került, egyébként is vannak egészségügyi problémái, de azt a stressz, amit átéltünk, nem is lehet szavakkal kifejezni. A mentős rögtön megkérdezte, hogy értesítettük-e már a rendőrséget, mert nekik kötelességük. A mentő kiérkezése után azonnal jött a rendőrség is”

– fogalmazott. 

Az eset óta folyamatosan kérdezősködik a rendőrség, szerdán a feleségét, Csimma Emíliát hallgatták ki több órán keresztül, majd az étterem alkalmazottját is kikérdezték. Csimma István bízik benne, hogy megtalálják az elkövetőket. Azt mondta, a helyiek fel vannak háborodva, mivel nagyon sok a faluban a szerb, az ukrán, az orosz vendégmunkás, sok a panasz rájuk.

„Volt olyan időszak, hogy nem győztem rendre utasítani az étterem vendégeit. Szinte mindennapos volt, hogy szerbek és horvátok egymásnak estek. Működik ugyan polgárőrség a faluban, de ők sem tudnak mindenhol jelen lenni, a műszakuk pedig csak 22 óráig tart. Úgy gondolom, senki sem lehet biztos benne, hogy őt az ilyesmi nem érinti, sosem tudhatjuk, mikor történik velünk hasonló. Most velünk történt, holnap bárki mással megtörténhet” – véli Csimma István.

Jakócs Krisztina, Deáki polgármestere kifejtette, soha nem történt a faluban ehhez hasonló és nagyon reméli, hogy nem is fordul elő máskor sem. „Vannak a faluban térfigyelő kamerák és van községi rendőrség, de kivédeni ilyesmit nagyon nehéz. Minden évben bővítjük a kamerarendszert, járőröznek a rendőrök és figyelmeztetjük a lakosokat, hogy vigyázzanak az értékeikre. Sajnos olyan világot élünk, hogy rengeteg idegen költözik be a faluba, vagy él itt egy ideig munkavállalás céljából, sokan érkeznek külföldről. Régebben, ha ideköltözött valaki, azt ismertük, mert nagyon ritka esetben történt, de most annyian jönnek, hogy nem tudjuk követni. Őket nem igazán tudjuk ellenőrizni” – mutatott rá a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?