A környezetvédelmi minisztérium szerint burjánzik az élet a Sajó folyóban

sajó szennyezés
Pozsony |

A friss vizsgálatok igazolták, hogy a Sajó növényvilágát nem károsította jelentős mértékben a szennyezett bányavíz, és egyes halfajok is visszatérnek a folyóba – tájékoztatott a környezetvédelmi minisztérium.

A vízi növényzet megfigyelése augusztus elején kezdődött és a minisztérium közlése szerint nem történt jelentős ökológiai és fajösszetételi változás. „A folyó három szakaszán végezték a megfigyelést, és mindhárom helyen megfelelőnek nevezhető állapotot találtak” – folytatta a tárca.

A Vízgazdálkodási Kutatóintézet (VÚVH) a halfajok megfigyelését is elvégezte. A legszennyezettebb részekről számos faj eltűnt, illetve egyes fajokon belül hiányoznak a különböző korú példányok. „Több szakaszokon csak minimális számú felnőtt egyed van” – közölte a minisztérium, megjegyezve, hogy a folyó alsó szakaszán feltehetően az oda torkolló vizekből származó egyedek bukkantak fel, és várhatóan újra benépesítik a Sajót.

A folyó állapotának megfigyelése tovább folytatódik a halfajok és más vízi életközösségek jelenléte alapján, és szükség szerint döntést hoznak a revitalizációról és az újratelepítésről.

A Sajót február közepén festette vörösre az alsósajói vasércbányából kifolyó víz. A 2008-ig működő Siderit egykori bányatelepéről van szó. A laborvizsgálatok szerint a folyó vizében a vas mennyisége 12-szer volt magasabb a határértéknél, továbbá megemelkedett a mangán-, a szulfát- és az arzéntartalma is. Június közepén katasztrófaelhárítási munkákat végeztek a bányában, hogy alacsonyabb legyen a kifolyó víz ásványianyag-tartalma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?